A tegnap délután és este erős széllökésekkel,felhőszakadással, jégesővel és villámlással járó vihar az ügyfelek kárbejelentései alapján elsősorban Veszprém, Fejér és Pest megyében továbbá Budapesten okoztak kiemelkedő károkat. Az Allianz Hungáriához 2015. július 9-én  2 óra alatt több mint 800 bejelentés érkezett. 

 

A kárbejelentések elsősorban az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkról, szél által lefújt tetőcserepekről és tetőkről, valamint a tetőkre és gépkocsikra rádőlt nagyobb faágakról szólnak. A diónyi nagyságú jégszemek károsították az épületek tetőfedését, a redőnyöket, betörték az ablakokat, és a homlokzatokon is kárt okoztak. A lezúduló csapadék beáztatta az épületeket, a burkolatokat, elöntötték a pincéket. A villámcsapás tüzet is okozott, és a villám okozta túlfeszültség több esetben az elektronikus berendezési tárgyakat is tönkre tette.

Az Allianz Hungáriához érkező bejelentések száma jelentősen megnőtt, amiből adódóan a telefonos ügyfélszolgálaton megnövekedett a várakozási idő. Éppen ezért érdemes az online felületet használni, ahol az Allianz folyamatosan, a nap 24 órájában fogadja a kárbejelentéseket.

„Egy biztosító az ügyfelei szemében akkor látszik igazán, amikor káresemény történik, éppen ezért ebben az évben elindítottuk a Kárrendezési Projektünket, amelynek célja a lakossági kárrendezési működés újragondolása, az ügyfél-elégedettség és ügyfél-élmény növelése, az innovatív, korszerű digitális megoldások bevezetése. A munka során 8 munkacsoport, különböző szemszögből felmérte az eddigi folyamatainkat a kárrendezés kapcsán és megvizsgálta az ügyfélelvárásokat.  Az elkészült közel 400 oldalnyi szakmai anyag hatásai pár hónapon belül érezhetőek lesznek ” – mondta dr. Borsányi Gábor a Kárrendezési Igazgatóság vezetője.

Jó tanácsok viharos időjárásból származó károk megelőzésére:

  • Viharos időjárás esetén ügyeljen arra, hogy a nyílászárók zárt állapotban legyenek.
  • Erős széljárásnál célszerű a teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdíthatót rögzíteni, vagy szélvédett helyre rakni.
  • Évente legalább egy alkalommal és az erős széllel járó időjárást követően javasolt a tetőburkolatok, tetőcserepek áttekintése, mellyel megelőzhetjük, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek, illetve elkerülhetjük, hogy a sérüléséből eredő nyíláson keresztül az eső az épületbe jutva további károkat okozzon.
  • Zivatar idején célszerű az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében.
  • Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében célszerű gondoskodni a megfelelő vízelvezetésről, nem csak a saját, hanem a közterületről bezúduló víz esetén is.
  • A híradásokban illetve az Interneten érdemes nyomon követni a várható időjárást és a kiadott figyelmeztetéseket, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapját és okostelefonokra és táblagépekre készített vészjelző alkalmazását.

 

Vihar után, kárrendezés előtt