Az Allianz világelső márka a biztosítók piacán

 

Allianz Hungária Zrt.
Az Interbrand jelentése szerint az Allianz a legjobb a szektorban, márkaértéke 12 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A háztartások bruttó pénzeszköze 2014-ben 7,1 százalékkal nőtt, azaz a korábbi években kezdődő masszív bővülés folytatódott, igaz lassabb ütemben. A növekedés mögött egyre inkább a háztartások fokozottabb megtakarítási erőfeszítései állnak, amihez Ázsiában és Amerikában a tőzsdepiacok továbbra is kedvező széljárást biztosítottak. Mindennek köszönhetően a globális pénzeszköz rekordszintre, 136 billió euróra nőtt, ami több, mint a világ összes, tőzsdén jegyzett vállalatának összértéke és a világ összes országának államadóssága együttvéve.

 

Internet Napja

Az Allianz az első számú biztosító az Interbrand 2019. évi „Legjobb globális márkák” mai napon közzétett rangsorában. Az Allianz márka értéke a 2018. évi 10,8 milliárd dollárról 12,1 milliárd dollárra nőtt.

Az Allianz csoport stratégiájáért és márkamenedzsmentjéért felelős vezetők a következőképpen nyilatkoztak a helyezésről:

 „Büszkék vagyunk arra, hogy mi lettünk az első számú márka a biztosítási ágazatban. Ez egy kiváló visszajelzés arról, hogy az egyszerűsítésre való törekvésünk, azaz a „Simplicity Wins” stratégiánk bevált és az erre épülő projektjeink valóban sikeresek voltak. Megnövekedett márkaértékünk egy jóval határozottabb és következetesebb globális vállalatot tükröz, amelynek célja, hogy kevesebb és egyben egyszerűbb, vonzó terméket és szolgáltatást nyújtson. Ezzel egy időben üzleti tevékenységének súlypontját a nagyobb kereslettel és nyereségességgel jellemezhető területekre helyezze át.”  - mondta Serge Raffard, a csoportszintű stratégiáért, marketingért és forgalmazásért felelős igazgató.

„Mindez csak a kezdet! Továbbra is azért dolgozunk, hogy ne csak az iparágat, hanem a legnevesebb globális márkákat is felülmúljuk. Termékeink és szolgáltatásaink kialakításában fő motivációnk, hogy ügyfeleink számára valódi Társ legyünk az élet útján.  Folyamatosan törekszünk arra, hogy ügyfeleink mindig a legjobbat kapják.”  - tette hozzá Serge Raffard.

 „2017-ben kerültünk először a TOP 100 márka közé, és most globális szinten a 43. helyen állunk. A biztosítók közötti első hely egy fontos mérföldkő, azonban itt nem állunk meg, folytatjuk a márkaépítést.  Ennek során a még jobb ügyfélélmény érdekében együtt dolgozunk partnereinkkel, innovatív és fenntartható partnerkapcsolatokat alakítunk ki velük – mint például a Formula E esetében -, hogy minél jelentősebben vegyünk részt és legyünk jelen az életükben” – nyilatkozta Christian Deuringer, globális márkamenedzsmentért felelős igazgató.

További információkért kérjük, vegye fel a kapcsolatot alábbi munkatársunkkal:

Susanne Seemann                            Tel.: +49 89 3800 18170 
                                                                 e-mail: susanne.seemann@allianz.com

 

Az Allianz világelső márka a biztosítók piacán