Az Allianz közzétette Globális Nyugdíjjelentésének második kiadását, amelyben a világ 75 országának nyugdíjrendszerét elemzi a saját fejlesztésű Allianz Nyugdíjmutató (Allianz Pension Index, API) alkalmazásával. A mutató alapja három pillér: az alapvető demográfiai és költségvetési feltételek elemzése, a nyugdíjrendszer fenntarthatósága (amelyhez a finanszírozási és járulékfizetési időtartamok ismerete fontos tényező) és megfelelőségének megállapítása (például, hogy mekkora a szóródás mértéke, vagy éppen a nyugdíjak szintje). A jelentés 40 paramétert vizsgál és osztályoz az 1-től (nagyon jó) 7-ig (nagyon gyenge) terjedő értékskálán. Az összes paraméter súlyozott összege alapján egyetlen átfogó pontszámban jelenik meg az adott rendszer értékelése.
Nincs megállás
A koronavírus-járvány számos országban csökkentette a várható élettartamot, míg néhányban (kisebb mértékben) megugrott a születések száma. Ez azonban csupán átmenetileg szakította meg a társadalmak elöregedésének töretlen és gyorsuló tendenciáját, amit jól mutat az időskorúak globális függőségi rátájának alakulása[1]: a mutató 2050-re a mai 15,1%-ról 26,3%-ra fog emelkedni, pedig 2019-ben „csupán” 25,3%-ról szólt az előrejelzés. „A Kínából, Koreából vagy például Olaszországból érkező legújabb adatok a demográfiai változás felgyorsulását mutatják” – mondta Michaela Grimm, a jelentés társszerzője. „Különösen a születésszám alakul a vártnál sokkal rosszabbul a családpolitikai erőfeszítések ellenére is.. A fiatalabb, különösen az Y és a Z generációk maguk lesznek kénytelenek (még) nagyobb mértékben gondoskodni saját időskorukról. A kellemetlen igazság az, hogy hosszabb ideig kell majd dolgozniuk, valamint többet és céltudatosabban kell megtakarítaniuk.”
Szorgos egy helyben topogás
A vizsgált nyugdíjrendszerek súlyozatlan teljes pontszáma 3,6, ami éppen csak kielégítő. Az utolsó, 2020-as jelentésünkhöz képest ez csupán gyenge javulást jelent. Ez egyfelől aligha meglepő: a koronavírus, a háború és az energiaválság nyomán a legtöbb országban tovább szűkült a költségvetési tér. Másfelől viszont nagyon kiábrándító a helyzet: a nyugdíjreformok szükségességét ugyan nem vitatják, de a szavakat ritkán követik tényleges tettek – „a nyugdíjak nagy építkezésén” nem halad a munka. Valójában csak néhány ország – például Franciaország és Kína – volt képes a reformjai révén jelentősen javítani a pontszámán. Franciaország esete jól mutatja, hogy ezek a reformok politikai dilemmát jelentenek, hiszen a feje tetejére állítják a megszokott gazdaságpolitikát: ahelyett, hogy a mai osztogatásért cserében jövőbeni terheket róna ki, előrehozza a terheket a jelenbe, hogy elkerülje a majdani megszorításokat. A néhány, jelenleg jól teljesítő nyugdíjrendszer – kiváltképp Dánia, Hollandia és Svédország, amelyek összpontszáma jóval 3 alatt van (lásd a táblázatot) – közös jellemzője, hogy igen korán kijelölték a fenntarthatóság felé vezető utat. Már amikor a demográfiai bomba még csak halkan ketyegett. A példát éppen ezért számos fejlődő ország követheti, amelyeknek hasonlóképpen még van arra lehetőségük, hogy stabilizálják a nyugdíjrendszerüket. Sok más országban azonban fájdalmas reformok nélkül aligha lesz ez megvalósítható.
