A húsvéti hosszú hétvége hozott egy kis ízelítőt a májusban várható viharos időjárásból.

 

Az elmúlt hosszú hétvége igen mozgalmas volt. Szombaton az időjárás miatt több felé zivatarzónák vonultak át, ahol villámlás, vihar, felhőszakadás és jégverés tarkította időjárásunkat. A viharzóna vonulása Budapest és Dunaújváros vonalától indult nyugatra, majd tovább a Velencei-tó és a Bakony irányába, végül elérte a Balaton és Győr térségét. Ezen kívül néhol kisebb viharos gócpont a fronttól függetlenül is kialakult, pl.: Makón és Mohácson, vagy az Északi-középhegységben. Hasonlóan mozgalmas volt a hétvége a tűzesetek tekintetében, a Katasztrófavédelem honlapján közzétett információk szerint mindennapra jutott 8-10 kisebb-nagyobb tűzeset.

„Bár a hétvégi bejelentések száma az időjárással összefüggésben nem kiemelkedő, nem árt felkészülni, hiszen a neheze még csak most jön. Az Allianz statisztikái szerint ugyanis viharok tekintetében egyértelműen a május a legveszélyesebb hónap” – mondta el dr. Varga Béla, az Allianz kárszakmai és kárfelvétel irányítás igazgatója.

2009 és 2013 között összesen csaknem 23 ezer májusi viharral kapcsolatos kárbejelentés érkezett az Allianz Hungária Zrt.-hez, ami az öt év alatt bekövetkezett összes viharkár egynegyedét teszi ki. Míg a vizsgált időszakban havonta átlag 1500 viharral kapcsolatos kárbejelentést regisztrált a biztosító, a májusi viharok kapcsán háromszor ennyi, átlagosan 4500 kárt jelentettek be. Az ország egész területére jellemző, hogy egyre gyakoribbak a hirtelen lecsapó, nagyerejű viharok, 2013-ban az Allianz összesen több mint 15 ezer viharral kapcsolatos kárbejelentést regisztrált.

„Itt a tavasz és ezzel együtt eljött a viharszezon is. Érdemes felkészülni, hiszen megfelelő óvintézkedésekkel a károk mérsékelhetőek” – hívja fel a figyelmet dr. Varga Béla.
Jó tanácsok viharos időjárásból származó károk megelőzésére:

  • Viharos időjárás esetén ügyeljen arra, hogy a nyílászárók zárt állapotban legyenek.
  • Erős széljárásnál célszerű a teraszokon, erkélyeken minden könnyen mozdíthatót rögzíteni, vagy szélvédett helyre rakni.
  • Évente legalább egy alkalommal és az erős széllel járó időjárást követően javasolt a tetőburkolatok, tetőcserepek áttekintése, mellyel megelőzhetjük, hogy a már sérült tetőben további károk keletkezzenek, illetve elkerülhetjük, hogy a sérüléséből eredő nyíláson keresztül az eső az épületbe jutva további károkat okozzon.
  • Zivatar idején célszerű az elektromos készülékek csatlakozóit kihúzni a konnektorból a villámlás okozta túlfeszültségből eredő károk megelőzése érdekében.
  • Mélyebben fekvő helyiségek, domboldali, hegyoldali ingatlanok esetében célszerű gondoskodni a megfelelő vízelvezetésről, nem csak a saját, hanem a közterületről bezúduló víz esetén is.
  • A híradásokban illetve az Interneten érdemes nyomon követni a várható időjárást és a kiadott figyelmeztetéseket, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapját és okostelefonokra és táblagépekre készített vészjelző alkalmazását.