Újabb elismerés az ügyfelektől az Allianz Hungáriának

Allianz Hungária Zrt.
Az Allianz Hungária Zrt. kapta a biztosítási ügyfelek véleménye alapján a második helyezést az Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 díjátadón.

 

Az Allianz Hungária Zrt. is indult a Netrisk.hu által 2015 decemberében meghirdetett Év Ügyfélbarát Biztosítója 2015 szavazáson, ahol több mint 52 ezer ügyfélszavazat döntött az ügyfélközpontúságban élenjáró biztosítókról. A nagy biztosítók között az Allianz Hungária Zrt. a második dobogós helyet szerezte meg.

A nagy biztosítók közé a díjbevételük alapján legalább 5 százalékos, míg a kis- és középbiztosítók körébe az ez alatti piaci részesedéssel rendelkező társaságok kerültek. A szavazás során a meglévő biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek nem csupán általános értékelést adhattak az érintett biztosítók működéséről, a kérdések ugyanis külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre egyaránt.

Allianz Hungária Zrt.

 

Újabb elismerés az ügyfelektől az Allianz Hungáriának