Továbbra is a csőtörés a vezető káresemény az Allianznál

Allianz Hungária Zrt.
Átlagosan havonta több mint 10 ezer lakásbiztosítási kár volt a 2015-ös évben, a káreseményekben leggazdagabb hónapban, júliusban pedig csaknem 20 ezer darab. Tavaly  februárban is fellélegezhettünk az ügyfeleinkkel együtt, hiszen az utóbbi két évben februárban jelentették be a legkevesebb kárt az Allianz ügyfelei. Az Allianz Hungária statisztikái szerint 2015-ben az összes káresemény közül csőtörésre fizetett a legtöbbet a társaság a lakossági vagyon kárrendezésben – 2011 óta ez a vezető káresemény az Allianznál.

 

2015-ben is a víz volt az úr: az üvegtörés és baleset károk mellett a csőtörés, beázás, vihar- és jégesőkárok voltak a leggyakoribb károk az Allianz Hungária kárstatisztikája szerint; összességében elmondható, hogy az elmúlt évet a rendkívül esős, viharos időjárás jellemezte. Kevesebb viharkár volt, mint a 2014-es évben, azonban az területileg sokkal jobban koncentrálódott (főként a közép-magarországi területre), és súlyosabb károkat is okozott.  A lakossági vagyon terület átlag kárkifizetése 2015-ben közel 50 ezer forint volt társaságunknál.

A lakossági károk esetében közel 130 ezer darab kárbejelentésről beszélhetünk, amelynek több mint 25 százalékát a júliusi (19 ezer darab) és augusztusi (14 ezer darab) hónapokban jelentették be ügyfeleink. Ezeket a magas számokat egy-egy viharnak „köszönhettük”: a július 8-i vihar miatt több mint 7300 darab kárt jelentettek az ügyfeleink, augusztus 17-ei özönvíz miatt pedig közel 3000 darabot.

A 2015-ös évben a két legcsendesebb hónapja a február és a december volt.

Csőtörésből több mint 36 ezer darabot regisztrált a társaság, ebből a 3. negyedév volt a kiugró, több mint 10 ezer kárbejelentéssel. Üvegtörésből több mint 22 ezer darab történt a tavalyi évben. Az év első kétharmadában folyamatosan emelkedő tendenciáról beszélhetünk az üvegtörésekkel kapcsolatosan, a két dobogós hónap a július (2600 darab) és szeptember (2500 darab) volt. Viharral összefüggő károkból több mint 16 ezer darabot számoltunk, ezután sorrendben a beázás következik több mint 12 ezer kárral.

Nem csak a természeti elemek okoztak nagyobb károkat, az év során megfigyelhető, hogy minden hónapban más-más káresemény képviseltette magát jelentősebb számban. Betörésből és betöréses lopásból fakadó károkból több mint 1600 darab volt 2015-ben. Ha a negyedéveket tekintjük, akkor nagyjából egyenletes tendenciát láthatunk a betörések gyakoriságában, azonban közel 200 darab betöréssel a márciusi hónap volt kiemelkedő. Tűz és robbanás okozta károkból is 1600 darabot regisztráltunk. Nem meglepő, hogy a téli, fűtési illetve adventi szezonban volt a legmagasabb ennek a kárnak a gyakorisága.

Emellett pedig az is látszik, hogy évek óta az elveszített kulcsok miatti zárcserére is a decemberi programok egyike az Allianz ügyfelei körében. Meglepőnek tűnhet, de 2008-ig visszamenőleg megvizsgálva az előző éveket, azt látjuk, hogy minden évben decemberben történik a legtöbb zárcsere. A meghitt ünneplést sajnos nem csak az elhagyott kulcsok, de az adventi gyertyák és a karácsonyfával kapcsolatos tűzesetek teszik még emlékezetesebbé.

Ha a térképre tekintünk, akkor Budapesten jelentették be a legtöbb, több mint 27 ezer darab kárt, utána sorrendben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye következik, Hajdú-Bihar megye és Pest megye. A legkevesebb kárt pedig Nógrád és Tolna megyékben jelentették be.

 

Továbbra is a csőtörés a vezető káresemény az Allianznál