6+1 kalkulátor, amelynek gyakran hasznát veszed

Allianz Hungária Zrt. | 3 perc olvasási idő
Bár a spontaneitás szerepét mentális egészségünk szempontjából nem szabad lebecsülni (gyakran mégis megtesszük…), modern emberként hozzászoktunk már ahhoz, hogy életünk bizonyos területein mindent megtervezünk. Szeretjük előre tudni, mire mennyi erőforrásunk megy majd el, legyen az az erőforrás pénz, idő vagy energia… Olykor csak kedvtelésből is számolgatunk, hogy amikor jön egy spontán ötletünk akkor legalább nagyvonalakban el tudjuk helyezni, hogy a megvalósításhoz mégis mire lesz szükségünk. Az alábbiakban kiemelünk néhány kategóriát a temérdek kalkulátor közül, hiszen 2021-ben kis túlzással nincs olyan, amit valaki már ne mért volna meg vagy ne próbált volna ki, illetve az internet pedig egy olyan hely, ami csak nagyon nehezen felejt, szóval ezeknek a próbálkozásoknak és méréseknek biztosan nyoma van.

1. Kalória-/Energiaszükséglet-kalkulátorok

Amiről a karantén alatt nagyon nehéz nem megfeledkezni az a testmozgás, a fittség, és az energiabevitel-felhasználás helyes egyensúlyban tartása. Amikor dolgozni járunk, elindulunk otthonról elszaladunk ide és oda, akkor „észrevétlenül is” kalóriát égetünk. Amikor azonban hetekre minden teljesen bezár, ezek a plusz aktivitások lekerülnek a mindennapi rutinunk parafatáblájáról, energiafelhasználásunk is csökken. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a jól megszokott táplálkozásunkat ehhez igazítjuk. Ha meg akarjuk őrizni egészségünket (és miért ne akarnánk?) egyfelől eleve hasznos tisztában lennünk azzal, hány kalóriára van szükségünk, és ebből mennyit használunk fel. Nagyon könnyen találunk egyszerű és jól használható kalkulátorokat ahhoz, hogy legalább tisztában legyünk azzal, hogy szükséges-e  változtatni életmódunkon, illetve ahhoz is, hogy az amit épp aznap ettünk, mennyi kalóriát tartalmazott.

2. Sorozatdaráló-/Olvasókalkulátor

Kacérkodsz egy könyvvel, vagy sorozattal, amiről jót hallottál ismerőseidtől, barátaidtól, de még nem helyezted el a saját listádon? Kíváncsi vagy, mennyi idő alatt válhat belőled is az a személy, aki tovább népszerűsíti az adott művet, vagy esetleg tudni szeretnéd, mennyi időre van szükséged ahhoz, hogy te is szakavatott legyél az említett könyv/sorozat témájában? Persze a legegyszerűbb, ha nekiállsz, de ha megterveznéd mindkettőre létezik megoldás. Könyvek és sorozatok esetében is egy egyszerű Google-kereséssel ráakadhatunk a megfelelő kalkulátorra angol nyelven. 

3. Napok, idő, távolság

A mindennapokban gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amelyeket egyszerűbb számoltatni, de fejben azért bonyolult volna, vagy legyünk is akármilyen jó fejszámolók, nem lehet minden ott a fejünkben. Tipikusan ilyenek a két dátum között eltelt napok száma (főleg ha évek távlatában gondolkozunk, mert például arra vagyunk kíváncsiak hány napot éltünk eddig a Földön, vagy hány napot dolgoztunk már jelenlegi munkahelyünkön, vagy pedig az, hogy hány nap van még hátra közelgő online vagy offline eseményünkig, vagy bármilyen egyéb jeles dátumig. Erre többféle megoldás létezik már magyar nyelven is,  a különféle térkép-applikációkba (mint amilyen a Google Maps) épített távolság-mérő pedig A-ból B-be jutás hosszát és idejét adja meg. 

4. Hitelkalkulátorok

Ezek nélkül rendkívül nehéz volna bármilyen pénzügyi döntést meghozni. Támpontot és irányt mindenképp érdemes a tervezgetés fázisában kiszámolni. Rengeteg létezik ebből, ezért felsorolni és példát adni nincs is értelme, mert ahányféle termék, annyiféle létezik; a hasznuk azonban megkérdőjelezhetetlen.

5. Kalkulátorok lakásfelújításhoz

Mielőtt azonban a pénzügyeket meg tudjuk határozni, gyakorlatiasabb praktikusabb dolgokkal kell közös nevezőre jutni. Lakásfelújítás során például nem árt tudni, mennyi festékre lesz szükségünk, mennyi tapétával számoljunk a nappaliban és mennyi csempével a fürdőben? Szőnyeg, parketta vagy padlószőnyeg szinte minden helységbe kell, de ha nem akarjuk túlvállani magunkat, nem árt egy kicsit számolgatni! Szerencsére már ebben a kérdésben sem vagyunk teljesen magunkra hagyva, számtalan ilyen létezik magyarul is. 

6. Kalkulátorok autóvárásláshoz

Létezik a mondás, amely szerint az autó nem akkor kerül pénzbe, amikor megvesszük, hanem amikor használjuk. Van igazságalapja, de csak akkor, ha a megvásárlásakor nem számítjuk a regisztrációs adót, az átíratási költséget, az eredetiségvizsgálatot és az összes egyebet, ami csak felmerül. Tény, hogy nem veszünk autót nap mint nap, de nem árt tudni, hogy mindezekre is létezik kalkulátor, többféle, elegendő csak rákeresni.

+1. Biztosításidíj-kalkulátor

Ha azt szeretnéd megtudni, hogy mennyibe kerül személygépjárműved kötelező-biztosítása vagy cascója, de nem szeretnél több mint száz adatot megadni ehhez, akkor szeretnénk a figyelmedbe ajánlani az Allianz új gépjárműdíj-kalkulátorát.

legújabb szolgáltatásunk indításhoz elegendő a rendszámodat megadnod, a többit pedig elintézik helyetted az adatbázisok, amelyeket segítségül hívunk. A korábbi díjkalkulációban több mint száz adatot kellett megadni ahhoz, hogy biztosítási díjadat meghatározzuk, ezt a mennyiséget közel a negyedére csökkentettük. A kalkuláció végén kiválaszthatod a díjcsomagodat, sőt, alig néhány perc alatt meg is kötheted azt!