Késely Ajna háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó több mint tíz éve hajnalban kel, hogy reggel 6-kor már az uszoda vizébe csobbanjon és megkezdje a napi két-három edzésből álló felkészülését. Milyen óriási erő, elszántság és céltudatosság kell ahhoz, hogy valaki ezt a végtelenül kemény életmódot válassza? Erről beszélgettünk a szemtelenül fiatal, de korához képest nagyon is tudatos úszónővel.
Az első kérdésem rögtön arra irányult, hogyan képes valaki nap nap után hajnalban kelni, hogy a hűs uszoda vizében rója a köröket. Mi kell ahhoz, hogy a kimerítő edzések mellett mégis boldog és teljes életet tudjon élni? Ajna is sok nehézségen ment már keresztül, jelentse ez az edzői túlkapások körét, vagy az evészavarok poklát, de mind ez a sok völgy és az a tudat, hogy képes volt túljutni rajtuk, újra és újra felállni a nehézségekből, megerősítették céljaiban.
Ajna a tudatosságban úgy érzem előrébb tart, mint kortársai közül sokan. Ahogy elmesélte, ébredés után átgondolja, mi minden történhet vele aznap, milyen új dolgot tanulhat. Hajtja a kíváncsiság, az élet felfedezése iránti vágy. Úgy gondolom, sportolói karriertől függetlenül is sokat tanulhatunk ebből a hozzáállásból. Magánéletünkben is segíthet, ha a szürke hétköznapokon is meg tudunk állni egy kicsit, akár reggel, ébredés után. Mielőtt ujjainkkal a telefonunk után kotorászunk, gondoljuk végig, mit várunk az előttünk álló naptól. Hol lehet belecsempészni valami újdonságot, vagy éppen egy kis játékosságot, amitől több lesz, mint minden egyes, megszokott nap. Lehet, hogy a pluszt éppen a mozgás öröme fogja adni, amikor arra gondolunk, hogy milyen fejlődési lehetőségek állnak előttünk, vagy kíváncsian fontolgatjuk, hogy az edzőnk aznapra milyen „kínzást” talált ki nekünk…
A napindításhoz még röviden visszatérve, eszembe jut egy történet, amit még pszichológusi karrierem elején mesélt el nekem egy csoportfoglalkozáson az egyik résztvevő. Egy tanmeséről van szó, ősi indián, kínai vagy tibeti szerzetes lehetett a történet főhőse, akit megkérdeznek a tanítványai:
- Mondd, mester, hogy lehet, hogy neked mindig jó kedved van?
- Hát, kedveseim, én minden reggel odaállok a tükör elé, belenézek, és megkérdezem magamat, mit is szeretnék, milyen napom legyen ma. És eddig még mindig azt választottam, hogy jó kedvű szeretnék lenni.
A történet párhuzamba állítható Ajna világlátásával, amit a helyzetek átkeretezésének lehetőségéről fogalmazott meg. Bár ő nem ezeket a hivatalos, pszichológiai szakszavakat használta, a lényeg mégis pontosan erről szólt. Egy sportoló élete nem csak a látványos sikerekről szól, hanem a kudarcokról is, ahogyan azt mi is mind megtapasztaljuk az életünkben. Az, hogy ezeket, hogyan kezeljük, már egyáltalán nem mindegy. Ha egy sportoló a kudarcok hatására feladná a próbálkozást, akkor sosem kerülne a profik szűk körébe. A kudarc tehát - ahogy Ajna is megfogalmazza - tanulási lehetőség, a fejlődés egy útja.
A sportolónő azt is kiemelte, hogy a személyes fejlődését azért is fontosnak tartja, mert szeretne példát mutatni másoknak, hiszen számára is sok olyan példakép létezik, akiktől rengeteget tanult. Itt elsősorban nem is sportoló társaira gondolt, hanem azokra az „átlagemberekre”, akik valamilyen nehéz helyzeten, veszteségen mentek keresztül, de végül felálltak belőle. Úgy érezte, ez neki is erőt ad ahhoz, hogy amikor akár magánéletében, akár sportolói karrierjében falba ütközik, tovább lépjen, mert látta, hogy ez egy megugorható akadály. A végcélig vezető út az igazi érték, a tudat, hogy képesek vagyunk kilépni komfortzónánkból és meghaladni önmagunkat, olyan erőt adhat, ami mindvégig elkísér.
