Hátizsákos Európa-túra – hogyan készüljünk fel?

 
 

Dicső Inez Viktória | 4 perc olvasási idő

Sokak életében eljön az a pillanat, amikor úgy döntenek, hogy kipróbálják az utazás egyik nomádabb formáját, és mindössze egy hátizsákkal vágnak neki a kontinensnek. Van, aki anyagi okokból, és van, aki kalandvágyból indul el így, azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hátizsákos utazás nem pusztán annyiból áll, hogy a bőrönd helyett mindent egy hátitáskába rakunk be.

 

A teljesség igénye nélkül most azok számára készítettünk egy praktikus összeállítást, akik először vágnak neki hátizsákkal az utazásnak.

1. Útiterv készítése

Írja össze, hogy hová szeretne eljutni, milyen országokat szeretne meglátogatni, és milyen hosszúra tervezi az utazást. A terv mellé pedig tegye oda, hogy pontosan mekkora összeget tud az utazásra fordítani. Ahhoz, hogy az útitervet és a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeket összhangba tudja hozni, előfordulhat, hogy helyenként kompromisszumot kell kötnie: esetenként olcsóbb szállást választani, hogy minden úti cél beleférjen, vagy a drágább szállás vállalásával kihagyni egy-egy célt.

Ha ezzel elkészült, ideje összeírni, hogy mikor, hová, milyen közlekedési eszközzel utazhat tovább, az utazás mennyi időbe telik majd, milyen költséggel jár, milyen állomásokon, megállóhelyeken kell átszállni, illetve leszállni.

Az elkészült úti tervet utazás előtt nem árt megosztani itthon maradt barátainkkal, családtagjainkkal, így valaki mindig tudni fogja, hogy a terv alapján várhatóan hol tartózkodunk, és hogyan tud velünk kapcsolatba lépni.

2. B terv

Mindig legyen egy B terv, sosem lehet ugyanis tudni, hogy mikor késsük le a vonatot, vagy nézzük el a megállót, ahol le kell szállnunk, és ilyenkor a visszajutás, illetve ha ez aznap már nem lehetséges, akkor egy éjszakára a szállás is plusz költségbe és időbe kerül.

3.   Csomagolási terv

Írjon össze mindent, amit magával szeretne vinni, majd nézze át a kész listát elejétől a végéig. Szinte biztos, hogy még ebből is fog tudni szelektálni. Nem kellemes úgy utazni, hogy egy felesleges tárgyakkal megpakolt, nehéz hátizsák húzza az ember hátát, amikor vasútállomások és szállások között ingázik. Ne feledje, hogy amit magával visz, az élvezetessé teheti, de el is ronthatja az utazást.

 

4.  A tökéletes táska kiválasztása

A bőrönddel ellentétben a hátitáska sokkal nagyobb rugalmasságot és szabadságot ad, hiszen könnyebb vele futni a vonat után, vagy a peronon átjutni a nagy tömegben. Olyat válasszunk, ami könnyű anyagból készült, vízálló (vagy van hozzá esőhuzat), hátmerevítővel, mellkaspánttal, derékövvel ellátott.

5.  Szisztematikus pakolás

Ha csomagoláskor a ruháinkat, tárgyainkat bizonyos szempontok szerint csoportosítjuk (pl: hosszú ujjúak legalul, fölötte a hosszú nadrágok, középen egy adagban a zoknik, fehérneműk, stb.), segít abban, hogy könnyebben megtaláljuk azt, amit szeretnénk.

Ha csomagoláskor a ruháinkat, tárgyainkat bizonyos szempontok szerint csoportosítjuk (pl: hosszú ujjúak legalul, fölötte a hosszú nadrágok, középen egy adagban a zoknik, fehérneműk, stb.), segít abban, hogy könnyebben megtaláljuk azt, amit szeretnénk.

6.  Megfelelő ruházat

Annak érdekében, hogy minimalizálhassa a táska súlyát, érdemes mindössze néhány váltás ruhát eltenni – nem mindegy azonban, hogy ezek milyenek. Jó és rossz időre egyaránt legyen nálunk megfelelő öltözet és cipő, viszont érdemes légáteresztő, kimondottan gyorsan száradó, adott esetben sport, vagy túraruhákat vinnünk. Ezeknek ugyanis megvan az az előnye, hogy akár a fürdőszobai mosdókagylóban is ki tudja mosni őket, vagy akár egy hirtelen lezúduló vihar után is megszáradnak már egy éjszaka alatt.

7.  Mit hagyjon otthon?

Hálózsák: a hostelekben, apartmanokban van ágynemű, és erre érdemes is szállásfoglaláskor rákérdezni, ha nem tüntették fel a weboldalon. Sokkal egyszerűbb, mint végigcipelni egy felesleges hálózsákot fél Európán.

Hajszárító: erre nem lesz szükség ilyen körülmények között. Sok szálláshelyen alaptartozék, ha pedig nem, akkor természetes úton is megszárad a hajunk a nyári melegben, viszonylag rövid idő alatt.

Értékek: minden olyan ékszer és drága ruházat, amit sajnálnánk, ha baja lenne, vagy eltűnne, azt hagyjuk otthon hátizsákos utazásnál. Lehetőleg ne ilyenkor vigyük magunkkal a nagymamától kapott gyémánt fülbevalót, és a legdrágább farmerünket.

Bár ötleteinkkel a gyakorlott utazókat már bizonyára nem tudjuk meglepni, aki viszont most először fontolgatja, hogy hátizsákkal vág neki az utazásnak, az reméljük, hogy talált hasznos információkat itt, amelyek segítik majd az út tervezése során.

Dicső Inez Viktória
Marketing és kommunikációs osztály
SEO szakértő