Ti mit láttok, ha magatok elé képzelitek a jövő munkahelyeit? Digitális asszisztensek, robotikus és M.I. alapú kollégák vesznek majd minket körül? Lesz egyáltalán iroda, ahová beléphetünk, netán a jövőben inkább otthonunk kényelméből végezzük majd feladatainkat? Milyen lesz az a bizonyos munka, amit elvégzünk? Leáldozott a „nem szeretem” feladatok ideje és elérkezik az élményalapú munka világa? Tengernyi kérdés és gondolat cikázik a fejünkben a jövő munkahelyei kapcsán, hiszen ezek jó része – akár a technológiai forradalmat, akár a szabadabb, kreatívabb munkavégzést tekintjük – nem csupán a jövőnk, de a jelenünk része is. Egy biztos, a munka világa radikális átalakulás kapujában áll. Jövőbiztosítóként mi, az Allianznál folyamatosan azon dolgozunk, hogy ezekre a kérdésekre választ adhassunk. Most ismét közös gondolkodásra buzdítunk hát mindenkit! A válaszok megtalálásában ezúttal Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője lesz a segítségünkre (a vele készült videó az oldal alján nézhető meg). Ritát a munka világával kapcsolatos gondolatairól, előrejelzéseiről, elméleteiről kérdeztük.

A koronavírus hatására sok minden átalakult a munkahelyek és a feladatok tekintetében. Hirtelen kényszerültünk radikális változtatásra, szinte mindannyian. Mit gondolsz, milyen hatással van ránk a kialakult helyzet, és mit tartogat még ezután számunkra?

Az elmúlt hónapokban valóban sokan máshogy „jártunk” dolgozni, mint eddig. Lesöpörtük a morzsákat és a gyerekek kirakósát a reggelizőasztalról, rögtönzött munkaállomássá alakítottuk azt és nekiálltunk a munkának – ahogy tudtunk. Olyan kihívásokkal találtuk szembe magunkat az utóbbi hónapok során, mint eddig soha. Nagyon nehéz ma a munka jövőjéről és a jövőről egyáltalán beszélni, mert tele vagyunk érzelmekkel. Félelem, stressz, pánik, remény, mindez egyszerre – de ez teljesen normális. A munkánkban is azt vettük észre, hogy az eddig biztosnak hitt pontok meginogtak. A krízishelyzetek során hajlamosak vagyunk rövid távon gondolkodni, mivel agyunk egy részét folyamatosan a válsághelyzet foglalja el. Ez mindannyiunk számára megterhelő. Az intenzíven átélt kihívások egy része azonban nem újkeletű, már régóta itt vannak a levegőben, és feszegetik a munka világának kereteit. A „nice to have”-ből hirtelen „must have” lett. Szerintem épp itt volt az ideje...

Pontosan mit értesz „keretek” alatt? Mi az, amit kezdünk szétfeszíteni?

A munka, ahogy ma ismerjük, egy csaknem 80 éve kialakult „modell”. A múlt évszázadban, a tömegtermelés kialakulása hajnalán az volt a legfontosabb, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban végezzük a munkánkat. A produktivitás jegyében a munkát specializált részfolyamatokra, és egyre szűkebb munkakörökre bontottuk. Ekkor alakult ki az az elképzelés is, hogy az emberi potenciál kiaknázásának leghatékonyabb módja, ha az emberek egy meghatározott munkahelyen, egy adott időben, teljes munkaidejüket egy munkának szentelve, a főnökük pontos utasítását követve, tökéletes hatékonyságra törekedve dolgoznak, fizetést pedig a munkával töltött időre kapnak. Ez lett a munka definíciója. E logika mentén építettük fel a szervezeteket, leginkább egy pontos szerkezet fogaskerekeiként meghatározva a munka szereplőit, azaz minket.

Sok szempontból ma is legtöbben ebben a keretrendszerben dolgozunk, azaz egy csaknem 80 éves modell logikája szerint. Pedig ez már elöregedett, túlságosan mechanikus, és nem is illik az emberi természethez. Nem ad teret a kísérletezésnek, a tanulásnak, hibák elkövetésének, hiszen ezek mind a hatékonyságot csorbítják. Pedig közben megváltozott a világ, és megváltozunk mi, emberek is.

Mit takar ez a változás? Merre tartunk most, mi befolyásolja az életünket és a munkánkat?

A kérdés inkább az, mi nem? Az iparágak átstrukturálódtak, változtak a fogyasztói szokások: semmi nem elég, folyton újat akarunk. Egy amerikai szakértő, John Hagel szerint világszerte egyre nagyobb lehetőségek állnak előttünk, ugyanakkor, épp emiatt, egyre fokozódik rajtunk a nyomás. Ez a teljesítménykényszer nagy teher, különösen abban a világban, ahol a produktivitást helyeztük az előtérbe. Egyértelmű, hogy probléma van a rendszerrel, rossz logika szerint épül fel, és amíg nem változtatunk, addig nem lesz jobb a helyzet. Hagel több mint 40 évet töltött a Szilícium-völgyben az üzleti kihívások előrejelzésének és kezelésének szakértőjeként. Hiszek neki, és a trendek is ebbe az irányba mutatnak.

Szerinted hogyan, min kellene változtatnunk, hogy alkalmazkodhassunk a jövő kihívásaihoz a munkahelyek terén, hogy a ma és a holnap kihívásaihoz szabjuk a „rendszert”?

A kulcs az, hogy releváns tudást és készségeket birtokoljunk, bármilyen forgatókönyvet hozzon is a jövő. Vegyük például a mostani helyzetet. A COVID új protokollok, üzleti szcenáriók kigondolására kényszerített mindannyiunkat, pedig nem elég a protokollok kidolgozása, hiszen váratlan helyzetekről van szó, nem lehet és nem tudunk mindent megtervezni lépésről lépésre. Alkalmazkodnunk kellett – szerintem mindent ez alapján kéne átgondolnunk. A jövő munkahelyeinek kulcsa, „Szent Grálja” – ha fogalmazhatok így – az, hogy olyan munkahelyeket, szervezeteket fejlesszünk, melyek gyorsan tudnak válaszolni a megjósolhatatlanra. A cél – szervezeti és egyéni szinten is – az alkalmazkodás és a rugalmasság fejlesztése. Nem a specializált tudás a lényeg, hanem a szenvedély, a kíváncsiság, ezt kell átadni az embereknek. Minden helyzetben alkalmazható tudásra és kompetenciákra van szükségünk.

Máshogyan fogalmazva jobban tesszük, ha a képességeinkre támaszkodunk ahelyett, hogy betonbiztos alapnak tekintjük, amit eddig megtanultunk. Az előrejelzések szerint a mai 15 éveseknek életük során 17 munkahelyük lesz 5 különböző iparágban. Reid Hoffmann, a LinkedIn egyik alapítója szerint úgy érdemes magunkra gondolni, mint egy „béta” verzióban (85 százalékos készültségben) levő szoftverre, azaz soha nem vagyunk teljesen „befejezettek”. Szeretem ezt a gondolatot, mert arra emlékeztet, hogy mindig van lehetőség tanulni, újratanulni magunkat és a világot. Fel kell adnunk a csalóka reményt, hogy egyszer csak „készen leszünk”, tökéletesen és biztonságban.

Ha sosem érezzük „készen” magunkat, mi lesz a cél? Mi hajt majd minket előre, mi motivál?

A motiváció kulcsfontosságú lesz a jövő munkahelyei kapcsán. Ma információs túltelítettség jellemzi társadalmunkat, ugyanakkor „éhezünk”, mert értelmes dolgokat szeretnénk csinálni. Szerintem ez a lényeg. Egyre nehezebb az embereknek értelmet találni a munkájukban. Sok tekintetben a koronavírus is erre mutatott rá: mi a munkám célja? Hiszen az ember értelmet és célt kereső lény, életünk célja, hogy értelmes dolgot hozzunk létre. Célvezérelt szervezetekre van szükség, vissza kell találnunk az értelmes munka világához. Hiszem, hogy komoly lehetőség van a poszttraumás fejlődésben – a krízis utáni talpra állás után tartalmasabb lehet az élet és megtalálhatjuk a célokat.

Mi a helyzet a mezőgazdaságban, az iparban, szolgáltatásban, egészségügyben dolgozók munkahelyeivel, azokkal, akiknek a személyes jelenléte elengedhetetlen a munkavégzéshez? Hogyan változnak például egy pincér, egy fodrász vagy akár egy szüreti idénymunkás hétköznapjai?

Ha megértjük, hogy itt maga a rendszer, az alap logika mozog (hiszen a 80 éves modellt cseréljük le), akkor azt is megértjük, hogy a munkák oroszlánrésze változni fog. Természetesen nem azonnal. Az egyik talán leghíresebb tanulmány, ami ennek kapcsán készült az automatizáció lehetőségét vizsgálta, és az Egyesült Államokban 47 százalékra becsülte az érintett állások, munkavállalók számát. Azóta sok hasonló elemzés készült eltérő eredményekkel, de itt nem csak a szám a lényeg. Hanem az, hogy ezt úgy kezeljük-e, mint egy nyertes-vesztes helyzetet, azaz az automatizáció költséget csökkent a vállalatoknak, de közben emberek állása kerül veszélybe (ez megint a produktivitás logikája), vagy úgy állunk hozzá, hogy az így felszabaduló kapacitásokat, lehetőségeket az értelmes munka világába forgatjuk vissza, tehát a költségcsökkentés helyett az értékteremtésre fókuszálunk. Az utóbbi irány lenne az igazi, és én a pozitív forgatókönyveket keresem. Azt se felejtsük el, hogy a változás nem azt jelenti, hogy a fontos értékek köddé válnak! Sőt, én azt remélem, hogy ezek fognak felértékelődni: semmilyen technológia nem válthatja ki a bizalmat, a kapcsolatokat, ami az emberek között alakul! Nem helyettesíti az empátiát, képzelőerőt, az érintést – vagyis magát az embert.

Szerinted mi jellemzi majd a jövő munkahelyeit?

„Okosak” és „határtalanok” lesznek. Nem lesznek, nem leszünk többé egy fizikai helyhez vagy időhöz kötve. Emellett, ha jól alkalmazzuk, sok mindenben támaszkodunk majd a technológiára: okos asszisztensek dolgozhatnak a kezünk alá, vagy virtuális tanulási környezetben sajátíthatunk el új tudást sokkal gyorsabban, mint eddig. 

Több szabadságunk, ugyanakkor nagyobb felelősségünk is lesz, de rugalmasabb keretek között. Felértékelődnek az emberi képességek, amelyeket nem lehet automatizálni. Az lesz a kérdés, merünk-e a kíváncsiságunkra, kreativitásunkra, bátorságunkra támaszkodni. Meglátjuk-e a váratlan problémákat, és merünk-e gyorsan, szokatlan megoldásokat kipróbálni. 

Bízom benne, hogy azzal foglalkozhatunk majd, ami igazán fontos és értéket teremt. Így új forgatókönyvet írhatunk a munkának, ami a hatékonyság helyett az értékeket, a tanulást és az embereket helyezi a középpontba.