Éves szinten 375 ezer forintot emészt fel átlagosan egy autó fenntartása, de a költségek erősen szórnak – derül ki az Allianz Hungária reprezentatív felméréséből.[1] A válaszadók 43 százaléka 300 ezer forint alá, harmaduk (32%) 400 ezer forint fölé becsülte az erre a célra fordítandó összeget. A felméréséből az is megállapítható, hogy az idősebb, 11-15 éves autókra átlag felett kénytelenek költeni a tulajdonosaik. A megkérdezettek többsége (62%) úgy véli, hogy a fenntartási költségek legnagyobb tételeit az üzemanyag, míg negyedük számára (26%) a szervizben elköltött összeg jelenti, amely a rendszeres felülvizsgálatok mellett a váratlan javítási kiadásokat is tartalmazza.
Mivel csökkenthetjük a költségeket?
„Már azzal is sokat tehetünk a költségeink csökkentéséért, ha olyan kötelező felelősségbiztosítást választunk, amelyhez alapszintű assistance szolgáltatást is nyújt a biztosító” – szögezi le Töreky Gábor, az Allianz Hungária Zrt. lakossági nem-élet biztosítások igazgatója. Érzik ezt az autósok is: a kutatásban megkérdezettek többége (56%) beismerte, hogy van olyan biztosítási szolgáltatás, amely jól jött volna bizonyos esetekben. Leggyakrabban a helyszíni műszaki segítségnyújtás (34%) és a cseregépjármű (25%) bizonyult volna hasznosnak, ugyanakkor a szakember úgy véli: „Autós költéseink tudatos elemzésével és például a költségkímélő assistance választásával optimalizálni tudjuk éves kiadásainkat.” Hozzátette: „Egy assistance-kár esetén átlagosan 45 000 Ft-ot fizet a biztosítónk, ami akár a teljes éves kgfb-díjnak is megfelelhet. Érdemes élni vele, nézzünk utána az assistance-lehetőségeknek, erre az évfordulós váltási időszak minden évben lehetőséget ad.”
Azok a megkérdezettek, akik saját bevallásuk szerint ismerik az assistance szolgáltatást, tisztában vannak azzal, hogy ez kiterjed a helyszíni javításra (55%), vagy ha ez nem sikerül, akkor a szervizbe vontatásra és utaztatásra (57%). Minden tizedik válaszadó azt is tudja, hogy az elektromos autók helyszíni töltését is lefedi, közülük nagyobb arányban találjuk a fiatalabbakat.
Assistance: alig ismerjük ezt a hasznos szolgáltatást
„Szervizt keresni, autómentőt hívni, rosszabb esetben ideiglenes szállást vagy csereautót találni belföldön sem könnyű, azonban különösen embert próbáló feladat egy olyan országban, ahol talán még megértetni sem tudjuk magunkat” – állítja Töreky Gábor, aki úgy véli: egy olyan biztosítás, amely a kgfb mellett adott esetben tartalmaz akár egy alap gépjármű assistance szolgáltatást is, leveheti a vállunkról az anyagi és az intézkedés terheinek jó részét.