Ebből a felismerésből született meg az Allianz Spotify-on futó kampánya, a Tudatos Tempó, amelynek célja, hogy segítsen a sofőröknek „lelassítani”. A kampányban a Spotify alkalmazással rendelkezők létrehozhatják saját, személyre szabott lejátszási listájukat, amelyet a zenehallgatási szokásaik alapján állít össze a rendszer; a dalokat most egy kicsit tudatosabb tempóra hangolva.
És ha mindez nem lenne elég: az Ivan & The Parazol is csatlakozott az akcióhoz. A zenekar egy különleges kísérlet keretében az Autopilot című számát lelassította, hogy megmutassa, milyen nyugtató ereje lehet a zene tempójának a volán mögött is. A dal elérhető a Spotify-on, itt lehet meghallgatni: Autopilot - Slow version • Ivan & The Parazol.
„Ahogy egy filmsnittet is, ha lassabb kameramozgással veszünk fel, úgy egy dalnál is, ilyen tempóban játszva, az üzenet kap egy mélységet, ami szerintem az értést és az elmélyülést is segíti. Főleg, hogy manapság körülöttünk minden másodpercekben van csak mérve. Menő kezdeményezés volt, hogy nézzük meg ebben a tempóban ezt a dalunkat, egy teljesen új világ nyílt ki vele. A tempó nemcsak hangulatot és biztonságot, de értést és mélységet is ad” – mondta Vitáris Iván, az Ivan & The Parazol frontembere.
Az Allianz azt szeretné tudatosítani a kezdeményezéssel, hogy a zene nemcsak a hangulatunkat, hanem a vezetési stílusunkat is befolyásolja. Fő célja, hogy ezzel a kampánnyal is támogassa a biztonságos vezetési szokások kialakítását és ezáltal a közúti balesetek számának csökkentését.
Szóval, ha legközelebb útnak indulsz, próbáld ki, milyen az, amikor nem a forgalom diktálja a tempót, hanem a lejátszási listád. Engedd, hogy az Allianz Tudatos Tempó segítse a koncentrációdat, és hallgasd meg az Ivan & The Parazol újrahangolt dalát a Spotify-on!
Saját Tudatos Tempó lejátszási lista létrehozása mobilon a QR kód beolvasásával.
További videók és a kampány részletei elérhetők az Allianz Hungária Instagram oldalán.
[1] Az Allianz Hungária 2025. augusztusában készített „Gépjárműkutatás, 2025” online kérdőíves felmérésében 1200 fő (18-69 éves magyar internetező) vett részt. A minta reprezentatív az alapsokaságra: nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint.
[2] Forrás: Effect of Music Listening on Physiological Condition, Mental Workload, and Driving Performance with Consideration of Driver Temperament.