A Magyar Közút adatai szerint évente átlagosan 1200–1300 motoros baleset történik Magyarországon.[1] Az Allianz Hungáriához befutó kárbejelentésekből egyfajta baleseti szezonalitás is kirajzolódik, az elmúlt 10 év adatai alapján a nyár kiemelten veszélyes időszaknak számít, hiszen a június elejétől augusztus végéig terjedő időszakban történik a balesetek mintegy 40 százaléka, átlagosan kétszer annyi kárbejelentés érkezik ezekben a hónapokban, mint az év többi hónapjában. Noha erre hivatalos felmérések nincsenek, a tapasztalatok szerint az okok között a szabadságolások miatt intenzívebbé váló forgalom mellett a szűk vidéki utakon gyakrabban megjelenő, a forgalom tempójától elmaradó sebességgel közlekedő, sokszor „a semmiből” előbukkanó mezőgazdasági gépek is feltűnhetnek.
Kétkeréken kiugró a közlekedési kockázat
Az Allianz Technológiai Központ (AZT) egyik kutatása szerint a közúti balesetek nagy százalékának vétlen áldozatai a motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral vagy biciklivel közlekedők, illetve a gyalogosok. Ők különösen a lakott területeken számítanak veszélyeztetett úthasználóknak, hiszen a településhatárokon belüli baleseteknél közülük kerül ki a halálos áldozatok több mint kétharmada. Az Európai Unió 2021-es adatai szerint a városi területeken az áldozatok legnagyobb része gyalogosan közlekedett (37%). Őket követték a motorkerékpárosok 18 százalékkal, majd a kerékpárosok 14 százalékkal.[2] Ennek egyfelől az az oka, hogy a gyalog, motorral vagy kerékpárral közlekedőkre nem jellemzők a személy- és tehergépkocsikra, buszokra egyre inkább jellemző passzív biztonsági megoldások (amilyen a biztonsági öv, fejtámasz, ülésmagasító, gyermekeknek gyerekülés stb.), ráadásul a gyalogosok és kétkeréken közlekedők a karosszéria fizikai védelmére sem számíthatnak.
Az EU-ban a motorkerékpárt egyenesen a legveszélyesebb közúti közlekedési módnak könyvelik el, amelynél a halálozási kockázat akár hússzor magasabb lehet a személygépkocsiban utazásnál.[3] Ezzel szemben Magyarországon, bár a közúti halálozási ráta kissé meghaladja az uniós átlagot, motorfronton jobb a helyzet, hiszen idehaza alacsonyabb a motoros halálesetek aránya az összes közúti halálesetben, mint az EU-ban, ahol 16 százalék. Emellett nálunk a motoros balesetek számának körülbelül 5 százaléka halálos kimenetelű.
Még a gyalogosok is több balesetben vétkesek, mint a motorosok
A felmérésekből azonban jól látszik, hogy a balesetek okozásában azonban egyáltalán nem tartoznak az élbolyba a motorkerékpárral közlekedők. Olyannyira nem, hogy a biciklisek jócskán megelőzik őket: a KSH 2024-es előzetes adatai szerint tavaly több mint kétszer annyi olyan személysérüléses balesetet regisztráltak Magyaroroszágon, amelyet kerékpáros okozott, mint olyat, amelyet motoros.[4] Ha megnézzük az alábbi ábrát, látható, hogy nem egyszeri jelenségről van szó, hanem egy tartós trendről.