Csúsztassa balra a további információkért

PPA - Pénzpiaci Forint eszközalap

Az eszközalap elsődlegesen max. 6 hónap tartamú forint bankbetétekbe fektet. Egy bank részesedése nem haladhatja meg a 30%-ot. Az eszközalap ezen kívül tartalmazhat 6 hónapnál rövidebb lejáratú magyar állampapírt, az állam által garantált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat, repó ügyleteket, magyar vállalati és hitelintézeti kötvényeket, magyar jelzálogleveleket, valamint bankszámlapénzt.

A PPA nagyon alacsony kockázatú befektetésnek számít, amely már rövidtávon is nagy valószínűséggel pozitív hozamot érhet el.

ÁGA – Állampapír (magyar) eszközalap

Az eszközalap elsődlegesen olyan lejárattal rendelkező állampapírokba, valamint magyar állam által garantált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokba fektet, amelyeknél a befektetési politika (pozitív hozamvárakozás) elérhető. A portfólió ezen kívül tartalmazhat bankbetéteket, repó ügyleteket, magyar vállalati és hitelintézeti kötvényeket, magyar jelzálogleveleket, valamint bankszámlapénzt is.

A biztosító az eszközalapra tőke- illetve hozamgaranciát nem vállal. 

Az ÁGA eszközalap alacsony kockázatú befektetésnek számít.

csak a 2016. december 31. előtt létrejött szerződésekre választható
MRA - Magyar Részvény eszközalap

Az eszközalap elsősorban a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, nagy likviditással és jó növekedési kilátásokkal rendelkező részvényekbe fektet, szem előtt tartva a portfólió megfelelő diverzifikációját a kockázat csökkentése céljából.

Az eszközalap célja, hogy középtávon az irányadó tőzsdeindex (BUX), illetve a kötvénybefektetések hozamánál nagyobb megtérülést biztosítson.

Az MRA közepesen alacsony kockázattal rendelkező befektetésnek minősül, így az eszközalap befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

MKA - Magyar Kötvény eszközalap

Az eszközalap elsődlegesen a Magyar Állam által kibocsátott és/vagy garantált államkötvényekbe fektet. Az eszközalapba emellett néhány különösen jó pénzügyi minősítésű magyar vállalat, illetve külföldi társaság magyarországi leányvállalata által kibocsátott kötvények, hitelintézeti kötvények, továbbá jelzáloglevelek is bevonhatóak.

Az MKA kockázata alacsony, hosszú távon biztonságos befektetésnek számít.

Az eszközalap célja, hogy  középtávon a közepes (egy évnél hosszabb) futamidejű állampapír-befektetéseket meghaladó hozamot érjen el. 

EKA - Európai Kötvény eszközalap

Az eszközalap elsődlegesen európai országok euróban kibocsátott állampapírjaiba, valamint vállalati kötvényekbe, hitelintézeti kötvényekbe, jelzáloglevelekbe fektet.

Az eszközalap célja elsősorban euróban kibocsátott kötvényekbe történő befektetések révén az euró kötvénypiac átlagánál magasabb hozam elérése.

Az EKA hosszú távon alacsony kockázatú befektetésnek számít. Az EKA hosszabb átlagos futamideje miatt azonban az eszközalap kockázata magasabb a rövidebb lejáratú értékpapírokba fektető eszközalapokénál, így rövidtávon előfordulhat, hogy az EKA befektetési egységeinek árfolyama csökken.

EKE - Európai Kötvény Euró eszközalap

Az eszközalap célja elsősorban euróban kibocsátott kötvényekbe történő befektetések révén az euró kötvénypiac átlagánál magasabb hozam elérése.

Az eszközalap elsődlegesen európai országok euróban kibocsátott állampapírjaiba, valamint vállalati kötvényekbe, hitelintézeti kötvényekbe, jelzáloglevelekbe fektet.

Az EKE hosszú távon alacsony kockázatú befektetésnek számít. Az EKE hosszabb átlagos futamideje miatt azonban az eszközalap kockázata magasabb a rövidebb lejáratú értékpapírokba fektető eszközalapokénál, így rövidtávon előfordulhat, hogy az EKE befektetési egységeinek árfolyama csökken.

BKE - Biztonságos Kötvény Euró eszközalap

Az eszközalap célja alacsony kockázatú befektetési lehetőséget kínálva a piaci hozamoknak megfelelő megtérülés elérése.

Az eszközalap befektetésre ajánlott besorolású, elsősorban rövid és közepes futamidejű euró kötvényekbe történő befektetés révén éri el a fenti célt. Hosszabb lejáratú eszközök bevonására is mód van, amennyiben azok jellemzői összhangban vannak a portfólió jellegével.

A BKE alacsony kockázatú befektetésnek számít, amely már középtávon is nagy valószínűséggel pozitív hozamot érhet el.

ERA - Európai Részvény eszközalap

Az eszközalap az eurózóna tőzsdéin jegyzett, nagy likviditású, jó növekedési potenciállal rendelkező vállalatok részvényeibe fektet, szem előtt tartva az ágazatok közötti diverzifikációt is.

Az eszközalap célja az eurózóna kiemelkedő teljesítményű részvénytársaságainak részvényeibe történő befektetései révén középtávon a hasonló társaságok részvényeiből képzett irányadó indexnél (EURO STOXX 50) magasabb hozam elérése.

Az ERA közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül, tekintettel a részvénypiacot jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgásokra. Emiatt az ERA befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet. A magasabb kockázathoz azonban a biztonságos befektetési formáknál lényegesen nagyobb hozam elérésének lehetősége tartozik.

ERE - Európai Részvény Euró eszközalap

Az eszközalap célja, hogy az eurózóna kiemelkedő teljesítményű részvénytársaságainak részvényeibe történő befektetései révén középtávon a hasonló társaságok részvényeiből képzett irányadó indexnél (EURO STOXX 50) magasabb hozamot érjen el.

Az eszközalap az eurózóna tőzsdéin jegyzett, nagy likviditású, jó növekedési potenciállal rendelkező vállalatok részvényeibe fektet, szem előtt tartva az ágazatok közötti diverzifikációt is.

Az ERE közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül, tekintettel a részvénypiacot jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgásokra.

NIA - Nemzetközi Ingatlan eszközalap

Az eszközalap célja: Hosszútávon stabil tőkenövekedés elérése ingatlanpiaci befektetésekkel.

Az eszközalap globális szinten hajt végre ingatlanbefektetéseket, amelyek megtérülését és hozamát hosszú távú – üzleti jellegű – bérbeadás és fejlesztés biztosítja. Az eszközalap elsősorban az ingatlanszektorban tevékenykedő társaságok tagsági jogokat, illetve hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjaiba fektet be.

A NIA közepesen magas kockázatú befektetésnek tekinthető, előfordulhat, hogy a NIA realizált hozama egyes időszakokban elmarad egy biztonságosnak minősített befektetés hozamától.

csak a 2016. december 31. előtt létrejött szerződésekre választható
VRA - Világgazdasági Részvény eszközalap

Az eszközalapban elsősorban a világ legnagyobb (New York-i, londoni, hongkongi, sanghaji stb.) tőzsdéin jegyzett, nagy likviditású részvények szerepelnek. Az alapkezelő az eszközalapban szereplő részvényeket a földrajzi és az ágazatok közötti diverzifikációt szem előtt tartva választja ki.

Az eszközalap célja a kiemelkedő teljesítményű és nagy növekedési lehetőséggel rendelkező vállalatok részvényeibe fektetve, középtávon a világgazdasági részvénypiacok együttes mozgását reprezentáló, irányadó indexnél (MSCI World Index) magasabb hozam elérése.

A VRA a magas fokú diverzifikáció mellett közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül, tekintettel a részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgásokra. Emiatt a VRA befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet. A magasabb kockázathoz azonban a biztonságos befektetési formáknál lényegesen nagyobb hozam elérésének lehetősége tartozik.

VRE - Világgazdasági Részvény Euró eszközalap

Az eszközalapban elsősorban a világ legnagyobb (New York-i, londoni, hongkongi, sanghaji stb.) tőzsdéin jegyzett, nagy likviditású részvények szerepelnek. Az alapkezelő az eszközalapban szereplő részvényeket a földrajzi és az ágazatok közötti diverzifikációt szem előtt tartva választja ki.

Az eszközalap célja, hogy a világ legjelentősebb fejlett és fejlődő gazdasági térségeiben a kiemelkedő teljesítményű és nagy növekedési lehetőséggel rendelkező vállalatok részvényeibe fektetve, középtávon a világgazdasági részvénypiacok együttes mozgását reprezentáló, irányadó indexnél (MSCI World Index) magasabb hozam elérése.

A VRE a magas fokú diverzifikáció mellett is közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül, tekintettel a részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgásokra. Emiatt a VRE befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet. A magasabb kockázathoz azonban a biztonságos befektetési formáknál lényegesen nagyobb hozam elérésének lehetősége tartozik.

ORA – Közép- és Kelet-Európa Részvény eszközalap

Az eszközalap a közép- és kelet-európai országok mérvadó vállalatainak részvényeibe, valamint a stratégiai jelentőségű oroszországi vállalatok részvényeibe fektethet, a likviditási és diverzifikációs követelményeket szem előtt tartva.

Az eszközalap célja a közép- és kelet-európai vállalatokban, valamint az orosz gazdaságban rejlő fejlődési lehetőségeket kihasználva, a fejlett országok részvénypiacain elérhetőnél magasabb hozam elérése.

A fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai bizonytalanságokat figyelembe véve az ORA magas kockázatú befektetésnek minősül.

KRA - Kína és Távol-Kelet Részvény eszközalap

Az eszközalapban legnagyobb súllyal a legjobb növekedési lehetőségekkel rendelkező kínai vállalatok szerepelnek. Az alapkezelő ezenkívül elsősorban a távol-keleti térség más ún. feltörekvő országainak (India, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr stb.) gazdaságát reprezentáló társaságok részvényeibe fektet, a likviditási követelményeket is szem előtt tartva.

Az eszközalap elsősorban Kína és a távol-keleti térség más országainak dinamikus gazdasági fejlődését kihasználva, részvénybefektetések révén középtávon a fejlett országok részvénypiacain elérhetőnél magasabb hozam elérésére törekszik.

A fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai bizonytalanságokat figyelembe véve a KRA magas kockázatú befektetésnek minősül.

IPA - Ipari Nyersanyagok Részvény eszközalap

Az eszközalap olyan vállalatok részvényeibe történő befektetéssel, kíván hozamot elérni, amelyek az energiahordozók és ipari, valamint nemesfémek bányászatával, előállításával, továbbá az ehhez szükséges technológiák kialakításával foglalkoznak.

Az Ipari Nyersanyagok Részvény eszközalap nem éri el a klasszikus részvényalapok diverzifikációs szintjét, mivel befektetéseinek nagy részét a gazdaság egy szűkebb területén valósítja meg. Tekintettel erre, továbbá a részvénypiacokon előforduló, esetenként jelentős árfolyammozgásokra, az eszközalap magas kockázatú befektetésnek minősül.

Emellett hosszú távon a klasszikus, diverzifikált, fejlett piacokra irányuló részvényalapok hozamánál várhatóan magasabb hozam elérésére nyílik lehetőség.

KTA - Korszerű Energiatrendek Részvény eszközalap

Az eszközalap elsősorban „zöld energiával” (alternatív energiaforrásokkal, energiafelhasználási hatékonysággal) foglalkozó, illetve alacsony széndioxid kibocsátású társaságok részvényeibe fektet.

A Környezettudatos Részvény eszközalap nem éri el a klasszikus részvényalapok diverzifikációs szintjét, mivel befektetéseinek nagy részét a gazdaság egy szűkebb területén valósítja meg. Tekintettel erre, továbbá a részvénypiacokon előforduló, esetenként jelentős árfolyammozgásokra, az eszközalap közepesen magas kockázatú befektetésnek minősül.

DMA - Demográfia Részvény eszközalap

Az eszközalap a felvázolt stratégiába illeszkedő, elsősorban egészségügyi, pénzügyi szolgáltató, nyersanyag-kitermelő és feldolgozó vállalatok részvényeibe fektet.

Az eszközalap olyan vállalatok részvényeibe történő befektetések révén kíván hozamot elérni, amelyek várhatóan a legnagyobb mértékben profitálnak a fejlett országok megnövekedett életkori kilátásaiból, illetve a fejlődő országok népességének növekedéséből és társadalmi változásaiból eredő globális gazdasági folyamatokból.

Az eszközalap nem éri el a klasszikus részvényalapok diverzifikációs szintjét, mivel befektetéseinek nagy részét a gazdaság egy szűkebb területén valósítja meg. Tekintettel erre, továbbá a részvénypiacokon előforduló, esetenként jelentős árfolyammozgásokra, az eszközalap közepesen magas kockázatú befektetésnek minősül.

BRA - BRIC Részvény eszközalap

Az eszközalap elsősorban Brazília, Oroszország, India és Kína (BRIC-országok) részvénypiacain eszközölt részvénybefektetések révén hosszú távon a fejlett országokban elérhetőnél magasabb hozamot kíván elérni.

Az eszközalapban a legnagyobb súllyal a cél országok legjobb növekedési lehetőségekkel rendelkező vállalatai szerepelnek, azonban az eszközök legfeljebb egyharmada a fejlett országok részvényeibe vagy hasonló típusú értékpapírjaiba is befektetésre kerülhet.

A fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai bizonytalanságokat figyelembe véve a BRA magas kockázatú befektetésnek minősül.

BRE - BRIC Részvény Euró eszközalap

Az eszközalap elsősorban Brazília, Oroszország, India és Kína (BRIC-országok) részvénypiacain eszközölt részvénybefektetések révén hosszú távon a fejlett országokban elérhetőnél magasabb hozamot kíván elérni.

Az eszközalapban a legnagyobb súllyal a cél országok legjobb növekedési lehetőségekkel rendelkező vállalatai szerepelnek, azonban az eszközök legfeljebb egyharmada a fejlett országok részvényeibe vagy hasonló típusú értékpapírjaiba is befektetésre kerülhet.

A fejlődő gazdaságok sajátosságaiból eredő gazdasági és politikai bizonytalanságokat figyelembe véve a BRE magas kockázatú befektetésnek minősül.

FRE - Fenntartható Növekedés Részvény Euró eszközalap

Az eszközalap célja a globális részvénypiacokon jelen lévő, a fenntartható növekedésre alapozott üzleti gyakorlatot követő vállalatok részvényeibe fektetve hosszú távon magas hozam elérése.

Az alapkezelő a fenntartható – azaz a természeti erőforrások hosszú távú megőrzését szem előtt tartó – gazdasági fejlődés mellett elkötelezett vállalatok részvényeit a földrajzi és iparágak közötti nagymértékű diverzifikációra való tekintettel választja ki az eszközalapba.

Tekintettel arra, hogy az eszközalap a gazdaság egy speciális szegmensében valósít meg befektetéseket, a FRE közepesen magas kockázatú befektetésnek minősül. Emiatt a FRE befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet, esetenként rendkívül nagy mértékben.

FPA – Feltörekvő Piacok Részvény eszközalap

Az eszközalap célja a feltörekvő piacokon hozam elérése, a gazdaság különböző területein működő, kis-, közepes és magas kapitalizációjú részvénytársaságokba történő befektetéssel.

Az eszközalap mögöttes alapjai széles körben választanak befektetési lehetőséget a különböző szektorok közül (pl. pénzügyi szolgáltatások, információs technológia, nem alapvető fogyasztási cikkek, telekommunikáció), továbbá globálisan jelen vannak a feltörekvő – többek között a kínai, indiai, tajvani vagy brazíliai – piacokon.

Az eszközalap közepesen magas kockázatú befektetésnek számít, amely várhatóan a piaci hozamszintet meghaladó eredményt érhet el. Emiatt az eszközalap egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

FPE – Feltörekvő Piacok Részvény Euró eszközalap

KLA – Klíma- és Környezetvédelem Részvény eszközalap

Az eszközalap célja hosszú távú tőkenövekedés elérése olyan vállalatokba történő részvény- vagy részvényekhez kapcsolódó befektetésekből álló diverzifikált portfólió révén, amelyek várhatóan közvetlenül vagy közvetve profitálnak a környezeti kihívásokkal - például az éghajlatváltozással - kapcsolatos fejleményekből.

Az eszközalap mögöttes alapja olyan vállalatokba fektet be, amelyek a környezetvédelmi megoldásokat kínáló és a társadalmi megoldásokhoz hozzájáruló vállalatok saját befektetési univerzumának részét képezik. Az ebbe tartozó vállalatok olyan gazdasági tevékenységekben vesznek részt, amelyek környezetvédelmi vagy társadalmi szempontból fenntarthatónak minősülnek.

Az eszközalap közepesen magas kockázatú befektetésnek számít, amely várhatóan a piaci hozamszintet meghaladó eredményt érhet el. Emiatt az eszközalap egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

KLE – Klíma- és Környezetvédelem Részvény Euró eszközalap

AMA - Allianz Menedzselt eszközalap

Az eszközalap célja állampapírokba történő befektetések várható hozamánál nagyobb hozam elérése magasabb kockázat vállalása mellett

A többlethozam elérésének érdekében az eszközalap magasabb kockázatú instrumentumokat is vásárol és ad el, hosszú és rövid pozíciókat nyit az egyes instrumentumokban az aktuális piaci folyamatok tükrében, attól függően, hogy miben lát magasabb felértékelődési lehetőséget. Amennyiben azonban a vagyonkezelő nem lát megfelelő lehetőséget magasabb kockázatú instrumentumokban, akkor alacsonyabb kockázatú eszközökbe fekteti az eszközalap tőkéjét, egészen addig, amíg jó vételi vagy eladási lehetőségek nem adódnak.

Az eszközalap kockázata nagyon magas.

PEA - Pénzpiaci Euró eszközalap

Az eszközalap a befektetési stratégiát az eurózóna tagállamai által kibocsátott három évnél rövidebb lejáratú állampapírba, illetve banki betétekbe való befektetéssel valósítja meg.

Az eszközalap célja, hogy biztonságos befektetési lehetőséget kínáljon a forint euróval szembeni kedvezőtlen árfolyamváltozása esetén úgy, hogy az eszközalapban szereplő befektetési eszközök hozamkockázata mérsékelt legyen

Az eszközalap elsősorban gazdasági válsághelyzet esetén rövid távú befektetésre ajánlott, hosszú távú megtakarítás elhelyezésére nem javasolt.

Az eszközalap nagyon alacsony kockázatú befektetésnek minősül, viszont árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

NPE - Nemzetközi Pénzpiaci Euró eszközalap

Az eszközalap célja: Az ajánlott befektetési időtávon legalább az európai pénzpiaci indexnek (€STR-Index) megfelelő nettó értékváltozás elérése.

Az eszközalap a befektetési stratégiát három évnél rövidebb lejáratú állampapírba, vállalati kötvényekbe, záloglevelekbe való befektetéssel valósítja meg.

Az eszközalap nagyon alacsony kockázatú befektetésnek minősül, azonban árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDA - Céldátum 2025 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2025. április 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet.

Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2022-2028 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDA közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDA befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDB - Céldátum 2030 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2030. április 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2027-2033 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDB közepesen alacsony kockázatú  befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDB befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDC - Céldátum 2035 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2035. április 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2032-2038 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDC közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDC befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CEC – Céldátum 2035 Vegyes Euró eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2035. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében.

A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2032-2038 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CEC közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CEC befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDD - Céldátum 2040 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2040. április 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében.

A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2037-2043 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDD közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDD befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CED - Céldátum 2040 Vegyes Euró eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2040. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében.

A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2037-2043 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CED közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CED befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet

CDE - Céldátum 2045 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2045. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2042-2048 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDE közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDE befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CEE - Céldátum 2045 Vegyes Euró eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2045. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében.

A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2043-2048 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CEE közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CEE befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDF - Céldátum 2050 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2050. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2047-2053 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDF közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDF befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

CDG - Céldátum 2055 Vegyes eszközalap

Az eszközalap céldátuma: 2055. február 1.

Az eszközalap célja hosszú távon mérsékelt kockázatú befektetést kínálva az állampapírok hozamát meghaladó megtérülés elérése.

Az eszközalapban a befektetések összetétele az eszközalap nevében jelzett időpont (céldátum) elérését megelőzően rendszeresen módosításra kerül az eszközalap kockázatának fokozatos csökkentése érdekében. A céldátum elérését követően a befektetések további változtatására nem kerül sor, az eszközalap megszüntetésre kerülhet. Az eszközalapba történő befektetés abban az esetben ajánlott, ha a megtakarítás célját a 2052-2058 közötti időszakban kívánja megvalósítani.

A CDG közepesen alacsony kockázatú befektetésnek minősül. A részvénypiacokat jellemző esetenkénti nagyarányú árfolyammozgások miatt a CDG befektetési egységeinek árfolyama rövid- és középtávon is csökkenhet.

AKA - Aktív Menedzselt Kiegyensúlyozott eszközalap

Az eszközalap az úgynevezett „multiasset” eszközallokációs stratégia révén kíván hozamot elérni, főként a befektetésnek a tőkepiaci kilátásoknak megfelelően végrehajtható részvény és kötvény instrumentumok közötti megosztása útján.  Az eszközalap befektetési célkitűzése arra irányul, hogy középtávon egy döntően európai kötvényekből és globális részvényekből álló referencia index hozamát meghaladó eredményt érjen el.

Az eszközalap különféle befektetési osztályok széles körébe fektet.

Az eszközalap közepesen alacsony kockázatú befektetésnek számít, amely várhatóan a piaci hozamszintet meghaladó eredményt érhet el. Mivel az eszközalap átlagos futamideje hosszabb a rövid lejáratú értékpapírokba fektető eszközalapokénál, így rövidtávon előfordulhat, hogy a befektetési egységek árfolyama csökken.

AKE - Aktív Menedzselt Kiegyensúlyozott Euró eszközalap

AHE - Aktív Menedzselt Hozamkereső Euró eszközalap

Az eszközalap célja: Hozam elérése úgynevezett „multiasset” eszközallokációs stratégia révén, főként a befektetésnek a tőkepiaci kilátásoknak megfelelően végrehajtható részvény és kötvény instrumentumok közötti megosztása útján, a részvény befektetések túlsúlya mellett.  Az eszközalap befektetési célkitűzése arra irányul, hogy középtávon egy döntően európai kötvényekből és globális részvényekből álló referencia index hozamát meghaladó eredményt érjen el.

Az eszközalap különféle befektetési osztályok széles körébe fektet.

Az eszközalap közepesen alacsony kockázatú befektetésnek számít, amely várhatóan a piaci hozamszintet meghaladó eredményt érhet el. Mivel az eszközalap átlagos futamideje hosszabb a rövid lejáratú értékpapírokba fektető eszközalapokénál, így rövidtávon előfordulhat, hogy a befektetési egységek árfolyama csökken.

AHA - Aktív Menedzselt Hozamkereső eszközalap

Az eszközalap célja: Hozam elérése úgynevezett „multiasset” eszközallokációs stratégia révén, főként a befektetésnek a tőkepiaci kilátásoknak megfelelően végrehajtható részvény és kötvény instrumentumok közötti megosztása útján, a részvény befektetések túlsúlya mellett.  Az eszközalap befektetési célkitűzése arra irányul, hogy középtávon egy döntően európai kötvényekből és globális részvényekből álló referencia index hozamát meghaladó eredményt érjen el

Az eszközalap különféle befektetési osztályok széles körébe fektet.

Az eszközalap közepesen alacsony kockázatú befektetésnek számít, amely várhatóan a piaci hozamszintet meghaladó eredményt érhet el. Mivel az eszközalap átlagos futamideje hosszabb a rövid lejáratú értékpapírokba fektető eszközalapokénál, így rövidtávon előfordulhat, hogy a befektetési egységek árfolyama csökken.

Az eszközalapok összetételéről ezen az oldalon tájékozódhat.

Befektetési stratégiák

Hozamfigyelő szolgáltatásunk a szerződéshez köthető eszközalapok árfolyamának mozgását figyeli és az Ön által megadott feltételek teljesülése esetén értesítőt küld!

Meghatározhatja, hogy az árfolyamváltozás mértékének százalékos változásairól szeretne időben tudomást szerezni, vagy egy adott, konkrét minimum- vagy maximum szintet határoz meg, és akkor kér értesítést, ha az eszközalap azt eléri. Az árfolyam-változások bekövetkeztére való gyors reagálás érdekében, az árfolyam negatív irányú mozgásának figyelése mellett, automatikus átváltásra is van lehetőség, amely a kritikus küszöböt elérve átváltási rendelkezést ad fel az eszközalapban levő egységeknek biztonságos eszközalapba történő átcsoportosítására, így védve megtakarításait.
A Hozamfigyelő szolgáltatás segítségével az árfolyamok emelkedéséről is értesülhet, melynek alapján dönthet az Ön számára legkedvezőbb befektetési lehetőségekről.

Ha azt szeretné, hogy befektetései - a folyamatos árfolyamváltozások ellenére is - mindig az Ön által a fizetett díjakra meghatározott befektetési politikának megfelelően alakuljanak, akkor kérheti az Ön által megadott eszközalapok egymáshoz viszonyított arányának folyamatos felülvizsgálatát és kiigazítását (eszközalapok arányának rendszeres rögzítése). A rendelkezése alapján a biztosító havonta, negyedévente, félévente vagy évente automatikusan átváltja befektetéseit olyan arányban, amelyet Ön a fizetendő díjak befektetésére meghatározott.

Ügyfélportál felületünkön keresztül könnyedén megteheti, ha rendelkezik Ügyfélportál szerződéssel. A befektetés átcsoportosítására (átváltás) vonatkozó kérését költségmentesen végrehajtjuk.

Nincs még Ügyfélportál hozzáférése? Keresse fel biztosításközvetítőjét, vagy látogasson el az Allianz ügyfélkapcsolati pontjaiba, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.

férfi dokumentummal
férfi dokumentummal
Űrlapok, biztosítási feltételek, tájékoztatók, és más hasznos dokumentumok.