Töltődj fel, válj saját magad legnagyobb szurkolójává

- interjú Ekler Luca világ- Európa- és paralimpiai bajnokkal

 

Ez volt az első Paralimpiád. Mikor jött el az a fordulópont, hogy ne csak hobbiként foglalkozz a sportolással?

A sportolás sosem volt hobbi számomra, mindig versenyeztem a nem-sérültek között. A bénulásom előtt teniszeztem, utána pedig az atlétikát választottam. 2017-ben láttam a tv-ben a Biacsi lányokat futni, akkor gondoltam először arra, hogy én is versenyezhetnék közöttük. Rá egy évre megkaptam a kategóriámat, 2018-ban az ép U23-as válogatott és a para

atlétika válogatott tagja lehettem, azt hiszem ez volt a fordulópont.

Hogyan élted meg gyerekként a betegségedet? Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

Csak meg szerettem volna gyógyulni, visszamenni játszani a többiekkel, iskolába járni, sportolni. Nehéz volt, hogy nem sportolhattam egy évig, nagyon szerettem volna újra mozogni. A családom végig mellettem volt, ők megkönnyítették a napjaimat.
 

Hogyan érintett téged a paralimpia elhalasztásának híre? Hogyan tudtál felkészülni a járvány ideje alatt?

Szomorú voltam a halasztás miatt, de tudtam, hogy a körülmények miatt ez a legjobb választás. Haza kellett utaznom Szombathelyre, mivel a kollégium ahol laktam bezárt. A testvéreimmel sokat edzettünk együtt, szerencsére a pályára is be tudtam járni, építettünk egy konditermet is otthon. Szerencsére a terveknek megfelelően tudtam folytatni a felkészülésem, bár egy darabig edző nélkül.

Miből meríted a motivációdat?

Szeretem amit csinálok. Ennél nagyobb motiváció nem kell. Csak plusz erőt ad, ha a pályafutásommal másoknak is erőt tudok adni az álmaik megvalósításához, motivációt a sportoláshoz, vagy belevágni, valami újba.

Hogyan lehet összeegyeztetni az élsportot a tanulással?

Ha azt mondanám, hogy könnyen, akkor hazudnék. Viszont ha valamire a sport megtanított,

akkor az az, hogy előre tervezzek és beosszam az időmet, úgy hogy mindenre jusson.

A tokiói paralimpián 563 centis új világcsúccsal lettél távolugrásban aranyérmes. Mi volt az első gondolatod az ugrás után?

Megcsináltam.

Milyen élmény volt a dobogó legfelső fokán állni Tokióban?

Hihetetlen érzés volt, teljes beteljesülés. Amikor meghallottam a Himnuszt, elérzékenyültem, belegondoltam, hogy honnan indultam és hogy hová jutottam. Nem tudok elég hálás lenni azért, hogy ide vezetett az utam és valóra váltottam a legnagyobb álmomat.

Hogyan töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Nagyon szeretek olvasni, szoktam írni is. Szívesen kirándulok és utazok el új helyekre, szeretek színházba járni és a cserkészekkel lenni. Télen szívesen snowboardozok, nyáron teniszezek, új sportágakat is szeretek kipróbálni.

Mik a jövőbeli terveid? Két év múlva Párizs?

Párizsban mindenképp szeretnék ott lenni, azt gondolom, hogy az egyik legjobb szereplésem lehet, és már csak két év van vissza. Nagyon várom, hogy elkezdjük a felkészülést, és közben utolsó éves vagyok mesterszakon a TF-en, ahol Atlétika szakedzőnek tanulok. Szeretnék minél többet tudni, hogy fejlődhessek, és ezzel a későbbiekben másoknak is segítsek.

“Most Te jössz. Menni fog, mert képes vagy rá! Minden akadályt le tudsz győzni, ha hiszel magadban. Tűzz ki egy célt, és indulj el.”