Biztonságban út közben –
Beköszönt a tudatos utazók kora

 

Allianz Hungária Zrt. | 3 perc olvasási idő
Az utazás hogyanja és mikéntje egy sor jelentős változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban. Akár az utca végi boltba „kirándulunk”, akár vidékre tartunk, rengeteg szabályhoz és változáshoz kell alkalmazkodnunk. Nem is beszélve arról, ha az ország határain túlra utazunk! A vírushelyzet komoly akadályokat gördített a külföldi utak elé, ezért az elővigyázatosság továbbra is fontos. Lássuk, hogyan változtak szokásaink, és mire érdemes odafigyelni, ha útnak indulunk! 

Általános tendencia, és nem is meglepő, hogy az elmúlt hónapok során az utazások száma az előző évhez képest jelentősen visszaesett. Mindez jórészt a világjárvánnyal kapcsolatos szabályozások, az országhatárok ideiglenes lezárása, és persze a mindezekből fakadó bizonytalanságérzet számlájára írható. A nyári hónapok beköszöntével azonban visszatérni látszik az emberek utazási kedve, ami a biztosítási szektorban is jól látható, hiszen újra növekedést tapasztalunk a megkötött utasbiztosítások számában.

„Tapasztalatunk szerint a koronavírus-helyzet minden negatívuma ellenére az utazás terén egy pozitívumot mégis magával hozott: a biztosítási tudatosságot” – állítja Móri Anikó, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere. „Ügyfeleink és értékesítő kollégáink visszajelzései egyaránt azt mutatják, hogy fokozódott a külföldre utazók érdeklődése az utasbiztosítások iránt. Ezzel párhuzamban az elmúlt hónapok alatt érezhetően nőtt az emberek biztosítási tudatossága is, sokkal célratörőbben, átgondoltabban állnak a biztosításkötéshez. Kiemelten fontos számukra például, hogy vírusfertőzés esetére milyen szolgáltatást tartalmaz a biztosítási csomag, különös figyelemmel arra, hogy a biztosító térítse az esetlegesen felmerülő sürgősségi ellátás költségét” – teszi hozzá Anikó. Feltételezhetően vannak olyan utazók, akik eddig kevésbé ügyeltek arra, hogy külföldi utazásaikra biztosítást kössenek, azonban a világjárvány hatására erre ők is fokozottabban figyelnek. Jelenleg úgy tűnik, középtávon tovább növekszik majd az utazók tudatossága, ami azzal jár, hogy az utazni vágyók szélesebb biztosítási védelmet nyújtó csomagokat keresnek majd.

Szintén szembetűnő tendencia az online biztosítási ügyintézés preferálása az utazni vágyó ügyfelek körében. A technológia fejlődésének hatására sokat egyszerűsödött a szerződéskötés és a kárrendezés folyamata, azonban a világjárvány eredményeként még népszerűbbé válhat a kontaktusmentes ügyintézés a jövőben. 

Végül 3 tipp az Allianztól azért, hogy a vakáció élményekben gazdag és ne gondoktól terhes legyen!

Javasoljuk, hogy…

  •  …körültekintően válasszon úti célt, és tájékozódjon annak besorolásáról, a Külügyminisztérium javaslatairól, valamint a helyi viszonyokról, még az utazás előtt! Segítségként mi is összeszedtük, mely országok milyen besorolás alá esnek. Látványos, szemléltető térképünkkel ellátott írásunk ide kattintva érhető el.
  • …a nyári kalandokhoz kössön Útitárs utasbiztosítást Platina csomagban a széleskörű védelemért!
  •  …mentse el a kötvényszámot és a 24 órás Allianz Utazási Asszisztencia telefonszámát mobiltelefonjába, hogy szükség esetén kéznél legyen!