Te felkészültél egy elektromos autóra?
 

Allianz Hungária Zrt. | 4 perc olvasási idő
Az elektromos járművek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen a gyártók is elkötelezték magukat az új technológia mellett. Blogposztunkban arra keressük a választ, milyen szempontokat érdemes megvizsgálni, hogy eldönthessük, készen állunk-e a villanyautósok táborába tartozni.

 

Térképezzük fel saját igényeinket!

Szerencsére már számos típus közül választhatunk, ha elektromos vagy hibrid gépjármű vásárlására szánjuk magunkat, ezért fontos számításba vennünk, hogy melyik modell passzol leginkább a mi életritmusunkhoz. A villanyautók hatótávolsága folyamatosan nő, egyre több kilométer tehető meg egyetlen töltéssel, azonban, ha minden nap nagy távolságokat kell megtenned, vagy elengedhetetlen, hogy bármikor bepattanhass a kocsiba, jelenleg a hibrid jelent számodra jobb alternatívát. Ha például hétköznap reggel jellemzően elvezetsz az irodáig, majd délután haza, akkor egy tisztán elektromos hajtású autó is nagyszerű választás. Kifejezetten jó hír, ha a munkahelyeden van lehetőség a töltésre.

 

Építsük ki az otthoni infrastruktúrát!

Járjunk utána, hogyan tudjuk lakóhelyünkön kialakítani a töltőállomást, hiszen otthon értelemszerűen gyakran töltjük majd a járművet. A folyamat az autó vásárlása előtt akár egy évvel elindítható, így biztosan minden készen áll, mire megérkezik az új “családtag”. Ellenőrizzük az otthoni elektromos hálózat kapacitását! Sok esetben szükség lehet bővítésre, a kábelek nagyobb keresztmetszetűre cserélésére, ami rendkívül fontos lépés, ugyanis a rendszer túlterhelése akár tűzesethez is vezethet. Az otthoni töltőállomás közforgalomtól elzárt, saját tulajdonban lévő parkolóhelyen vagy garázsban alakítható ki, ami lehet családi ház vagy társasház területén is. Ha van rá lehetőséged, termeld meg a töltéshez szükséges energia egy részét napelemekkel - bolygónk hálás lesz érte.

 

 

Osszunk, szorozzunk!

Ha kiválasztottuk a típust, és egyeztettünk az áramszolgáltatóval a töltőállomás kiépítéséről, akkor lassan elkezd körvonalazódni, hogy milyen költségekkel számolhatunk rövid- és hosszútávon. Fontos figyelembe venni a későbbiekben felmerülő karbantartási összegeket is. Nehéz megállapítani, hogy a hagyományos, a hibrid vagy a tisztán elektromos jármű igényel kevesebb ráfordítást, hiszen rengeteg tényezőtől függ a szükséges munkálatok gyakorisága és volumene. A belsőégésű motoros autókban több a kopó-fogyó alkatrész, az elektromos meghajtásúakban például nem kopik a kuplung, nincs befecskendező- és kipufogórendszer, ami meghibásodhat. A legtöbb elektromos járműben a fékezés egy részét a motor hajtja végre, ami hosszabb fékélettartamot eredményez. Természetesen eseti hibák bármikor előfordulhatnak, történhet koccanás vagy elromolhat például a villanymotor is. Sokan tartanak az akkumulátor teljesítményének romlásától, a degradáció mértéke azonban egyszerűen és pontosan mérhető, így rendszeres ellenőrzés mellett nem érhet minket meglepetés.

 

Tájékozódjunk a biztosítási lehetőségekről!

Az Allianz Autóm biztosítás elektromos autóra szabott casco fedezeteket is kínál, melynek köszönhetően nem érhet váratlan meglepetés a kárrendezés során! Az akkumulátort, a töltőállomást és a töltőkábelt is biztosítjuk, így nem kell félned a váltástól, garantáljuk a hagyományos autódnál megszokott védelmet.