Paralimpia, kéktúra-pecsétek, hozzáférhetőség

Allianz Hungária Zrt. | 4 perc olvasási idő
Lévay Petra álma válna valóra, ha képviselhetné Magyarországot a Tokiói Paralimpia triatlonversenyén 2021-ben. Tudja azonban, hogy addig még rengeteg elvégzendő munka vár rá. A kvalifikáció még nem zárult le, és a járványhelyzet ezt is – mint az életünk minden területét – alaposan felbolygatta. Petra azon túl, hogy sportolóként sokat tesz a fogyatékos emberekért, alapítványi kuratóriumi elnökként is vannak még feladatai az elkövetkezendő szűk egy évben, tovább egyelőre nem igazán tervez.

Mennyire vagy rugalmas természetű?

Lévay Petra Muszáj annak lennem! A triatlonos versenyeken nagyon gyakran előfordulnak módosítások, váratlan helyzetek, akár verseny közben is történhet bármi. Ilyenkor a gyorsan és könnyebben alkalmazkodók jönnek ki nyertesen az adott helyzetből. Alapvetően nagyon szeretem, ha a tervezettek szerint, az általam elképzelt menetben zajlik minden, ezért a váratlan helyzetekben elő kell vennem a laza énem, de szerencsére olyan is van!

Melyik a legemlékezetesebb váratlan helyzeted?

Lévay Petra Sok mókás és kevésbé mókás helyzetet tudnék felhozni az utazásokkal kapcsolatban, de a versenyek terén is előfordul váratlan helyzet bőven. Szigorúan a versennyel kapcsolatban a legélénkebben, a legutóbbi nemzetközi versenyem kapcsán történt eset él bennem. 32 órányi utazás után a válogatott többi tagjának segítségével (Boronkay Peti és Mocsári Bence) szereltük össze a kerékpáromat és egyszer csak észrevettük, hogy az egyik létfontosságú vezeték elszakadt az utazás során. Mivel az én LIV kerékpárom egy különleges versenyjárgány, ezért a hozzávaló alkatrészeket nem lehet minden sarkon beszerezni. A helyzet kulcsa az volt, hogy nem szabad pánikba esni viszont a megfelelő embert és helyet minél gyorsabban meg kell találni késlekedés nélkül. A végkifejlet pozitív volt. De tudnék utolsó pillanatban megváltoztatott pályarajzról, ugrás előtt 2 másodperccel elszakadt úszósapkáról és verseny közbeni félreirányításról is mesélni.

Ezzel együtt nehéz volt alkalmazkodni a COVID-hoz?

Lévay Petra A Paralimpiai Játékok elhalasztását nehéz szívvel éltem meg. Minden máshoz viszonylag könnyen alkalmazkodtam. A sport miatt nagyon szabálykövető vagyok, így az előírásokat és a szükséges lépéseket képes vagyok betartani. Úgy gondolom a sport sok mindenre megtanítja az embert már gyerekkorban. Ezért szorgalmazom az általam vezetett A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványnál is, hogy a szülők vigyék a gyerekeket sportolni.

Lévay Petra

Mennyire kell szorgalmazni, mi a tendencia?

Lévay Petra Azt általánosságban azért már mindenki tudja, hogy a sport az egészséges életmód miatt nagyon fontos. Arról talán többet kell mesélnünk, hogy nekünk felnőtt végtaghiányosoknak milyen sokat adott a sport világa nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Igyekszem minél több segítséget nyújtani a sportban elért eredményeim révén, hogy a gyerekek és szüleik megtalálják a megfelelő, nyitott szakembereket, helyeket. De az nagyon fontos része, hogy magát a munkát nekik kell elvégezni, ha már ott vannak. A munka elvégzése alól pedig nem ad felmentést az, hogy végtaghiányosak. Mindent meg tudunk oldani, csak legfeljebb kicsit kreatívabban!

Neked mit jelent az új normális?


Lévay Petra
Az edzéseimet a klubomnak (Ferencvárosi Torna Club) és edzőimnek (Molnár Gergő, Dr. Pécsi Annamária) köszönhetően gyakorlatilag változatlan körülmények között tudtam folytatni. Azért túl sok jót összességében mégsem tudok felsorolni a vírushelyzettel kapcsolatban. Remélem másoknak jobbak a tapasztalatai! J Az idősebb szeretteimmel csak telefonon tartom jelenleg a kapcsolatot, és a barátokkal is inkább csak tisztes távolból érintkezünk. Ha nagyon kutakodok, azért van mégis egy jó dolog! Mivel az idei évben csak egy külföldi versenyre tudtam elutazni, így többet tartózkodtam itthon és jutott egy kis idő a Kéktúra-pecsétek gyűjtögetésére is! 

A Magyar Paralimpiai Bizottság honlapján a kvóták között a triatlonhoz tartozó rész egyelőre üres. Hogy áll most a kvalifikáció, ott hogy halad a gyűjtögetés?

Lévay Petra A kvalifikációs időszak még nem zárult le, így még senki sem rendelkezik kvótával. Jelenleg kijutó helyen állok és remélem ez így is marad! Nemzetközi versenyek híján sem lustálkodtam, koncentrált itthoni műhelymunkát végeztünk.

Utólag is gratulálunk a devonporti világbajnoki sorozaton elért ezüstéremhez. 

Lévay Petra

Ez még a COVID előtt volt? Volt versenyed a vírushelyzet alatt? Ha igen, miben változott? Ha nem, mikor lesz és hogyan?

Lévay Petra Köszönöm, sok-sok munka eredménye! Gyakorlatilag akkor realizálták a világban a vírust, amikor mi Tasmániában voltunk. Az eredeti terveink szerint Ausztráliából Abu-Dzabiba utaztunk volna tovább versenyezni, de onnantól kezdve törölték az összes versenyünket, sőt már azt is, így egyenesen hazatértünk. Március óta két versenyen indultam Magyarországon, melyeknek inkább a versenyrutin és a motiváció fenntartása volt a célja. Azért büszkén mondhatom, hogy ezen a két versenyen az ép triatlonosok között is sikerült dobogóra állnom, az egyik versenyen nyernem is, egyéni csúccsal.

Mi vesz rá egy sikeres sportolót arra, hogy 44-szeres országos bajnokként sportágat váltson?

Lévay Petra Az úszókarrierem befejezése után elég sok idő eltelt, és úgy gondoltam, hogy már nem tudnék visszatérni az úszók világába olyan szintű teljesítménnyel, ami elegendő lenne egy paralimpiai kijutáshoz, az élsporthoz való visszatérésemnek pedig egyértelműen ez volt a célja.

A paratriatonnal meddig tervezel? A paralimpiát több korábbi interjúban megemlítetted, mint célt, sőt az előbb is hangsúlyoztad. Szurkolunk, hogy sikerüljön kiharcolni a tokiói részvételt, de mi a helyzet a hosszabb távval?

Lévay Petra Életem nagy álma, hogy képviselhessem Magyarországot egy paralimpián. Sok sportoló, coach, sportpszichológus vagy más életvezetési tanácsadással foglalkozó szakember hirdeti, hogy nem célszerű nagyon messzire nézni, mindig csak a következő lépést teljesíteni, és úgy haladni a nagy célok irányába. Az én nagy célom jelenleg tokiói paralimpia, és ennek érdekében végzem a napi munkát, teljesítem a kisebb kitűzött célokat, vagy éppen mondok le egy finom süteményről. Tovább jelenleg nem tekintek, de beszélgessünk egy év múlva is! J

Meg fogunk keresni a játékok után! Most viszont azt áruld el: számodra mit jelent az a szó, hogy biztonság?

Lévay Petra Nyugodt, kiszámítható körülményeket. Szerencsére a Fradiban ezeket meg is kapom.

Lévay Petra

A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökeként jelenleg is sokat teszel a fogyatékos sportolók itthoni helyzetével, korábban pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumában is közreműködtél ennek javításában. Mit látsz, hogy állunk? Hogy állunk általában a fogyatékosság kérdésével itthon?

Lévay Petra Az alapítvány vezetőjeként örömmel tapasztalom, hogy a sportegyesületek egyre nyitottabbak, szívesen látják a gyerkőceinket. Felnőtt egy generáció, amely megmutatta, hogy életképes, és igenis van értelme foglalkozni vele, a parasportolók munkája egyenértékű az ép sportolókéval. Ezért a mostani gyerekeknek már könnyebb dolga lesz és ez így van jól. Anyagi és szponzorációs fronton azért még van mit javítani, de idővel hiszem, hogy ez is javulni fog! A fogyatékosságügy rendkívül tág témakör, a véleményemmel azt hiszem oldalakat tudnánk kitölteni ... Van olyan ügy, amiben rendkívül jól állunk és van olyan is, ami elkeserítő. Összességében az általános véleményem az, hogy a fogyatékos embereknek láthatónak kell lenniük a társadalom számára és akkor egyenértékű tagjai is lehetnek. Ehhez kell, hogy ugyanúgy iskolába járjanak, ugyanúgy munkába, ugyanúgy boltba, vagy ugyanúgy buszra szálljanak. Az egyenlő hozzáférés elengedhetetlen. Ezzel még sok a dolog!

Te személy szerint melyik területen sürgetnél leginkább változást? Van egyáltalán olyan szegmens, ahol nagyon le vagyunk maradva?

Lévay Petra A hozzáférhetőség az a terület, ahol a legtöbbet lehet tenni a befogadó társadalom eléréséért és nagy is az elmaradás. A hozzáférhetőség jóval többet jelent az akadálymentesítésnél. A gondolkodásmódot is változtatni szükséges társadalmi szinten. Addig amíg az akadálymentes mosdót raktárnak használják és teljes a zűrzavar, amikor a bezárt helységbe szeretne valaki bejutni, akkor azt gondolom még van mit tenni. De a helyzet nem reménytelen, ez egy hosszú tanulási folyamat és fontos is róla beszélni. Jó, hogy kérdezted!

A sport világa alapvetően szoros kapcsolatban áll az innovációkkal. Az új edzésmódszerek, regenerációs lehetőségek, technikák, technológiák, táplálkozási minták és tervek mindig lefordíthatóak versenyelőnyre. Hogyan látod a parasportok helyzetét a jövőben?

Lévay Petra Egyre professzionálisabb keretek között kell készülni, különben behozhatatlan hátrányba kerülsz. A paratriatlon esetében ez különösen igaz, mivel egy technikai sport a kerékpár révén. A táplálékkiegészítők megfelelő kiválasztása, időzítése is már külön szakember együttműködését igényli. Szerencsére nekem ez is rendelkezésre áll a Fradiban. De gondoljunk csak Eliud Kipchoge fantasztikus maratoni világcsúcsára és rögtön megértünk mindent. A ruházat terén is nagy forradalom zajlott le, akár már csak a sima edzéshez használt eszközöket tekintve is.