Mire elég 90 nap?

 
 
 

Horváth András | 2 perc olvasási idő
Kilencven nap, három hónap, vagy ha úgy tetszik egy negyed év. Hogy sok, vagy kevés, az persze nézőpont kérdése. Ha kilencven napot kell eltölteni kötelező home office-ban – és egyúttal kedvenc közösségi időtöltéseinktől megfosztva – akkor tudjuk, hogy rengeteg. Befektetések, takarékoskodás, vagy hosszú távú pénzügyi döntések esetében viszont három hónap alatt nehéz megváltani a világot.
Ha a három hónapos időintervallumot próbáljuk elképzelni, elég pusztán abba belegondolni, hogy milyen volt az életünk február végén, amikor az egész vírushelyzet még csak a világ távoli felének problémájaként volt jelen a mindennapjainkban, és mit éreztünk június felé közeledve, amikor már az enyhítést vártuk. Az épp csak tipegő kisgyermekek három hónap alatt elképesztő változásokon mennek keresztül, míg felnőttként a még átlagos, de már szembetűnő változás lehet három hónap alatt, hogy valakinek három és fél centit nő a haja. Kilencven nap alatt végig lehet csinálni a világ egyik legismertebb diétáját, be lehet illeszkedni egy új munkahelyen, sőt még új szokásokat is fel tudunk venni. Vagyis három hónap akár arra is elegendő idő, hogy megváltoztassuk az életünket. Bár sokkal gazdagabbak valószínűleg nem leszünk, egészségesebbek, jókedvűbbek és boldogabbak lehetünk – még diéta nélkül is.

Három hónap során egyénként is sokat tehetünk magunkért és közvetlen környezetünkért, csapatban dolgozva viszont a teljesítmény is megsokszorozódik. Erre ad bizonyítékot az Allianz World Run, amelynek keretein belül 2019-ben, 90 nap alatt:

  • 98 országból
  • 12 313 futó
  • 1 641 826 kilométert teljesített (ez annyi, mint majdnem 41-szer, egészen pontosan 40,97 alkalommal megkerülni a Földet).
  • Így egy futóra átlagosan 133 kilométer jutott.
  • És nemcsak futni lehetett, hanem futballozni, jógázni, biciklizni és úszni is, az Allianz munkatársai világszerte összesen 382 609-szer végeztek valamilyen sporttevékenységet, összesen
  • 19 593 417 percen keresztül, és ennek eredményeképp
  • 234 533 201 kalóriát égettek el, ami 601 367 szelet sajttortának felel meg.

Három hónap alatt nemcsak a saját életünket tudjuk megváltoztatni, hanem másokét is, nemcsak azzal, hogy rávesszük őket, hogy mozogjanak velünk. 2015 óta az évenkénti World Runok során mi, a világ Allianz-dolgozói eddig összesen 1 700 000 eurónyi pénzt gyűjtöttünk jó ügyek érdekében. 2016 óta minden évben a világ több pontján SOS Gyermekfalvakért futunk. Idén öt olyan afrikai országban (Ruandában, a Zambiai Köztársaságban, Etiópiában, Ugandában és Nigériában) kerültek kiválasztásra az SOS Gyermekfalvak, ahol a COVID-19 csak tovább tetézi az éhínség, hiányos orvosi ellátás és kielégítetlen higiéniás szükségletek, valamint klímaváltozással hatásaként fellépő terheket. Idén október 5-ig a nemzetközi célok mellett itthoni ügyért is sportolunk: amennyiben az Allianz Hungária dolgozóiként mi gyűjtjük a legtöbb métert (vagy sportolással töltött percet), akkor rajtunk keresztül az Igazgyöngy Alapítvány is támogatásban részesül, amely 1999 óta dolgozik az esélyegyenlőségért, társadalmi integrációért, a gyerekszegénység és az átörökített mélyszegénység felszámolásáért.

Hogy mi mindenre elég három hónap, az minden esetben csak rajtunk múlik…

Horváth András Béla
Marketing és kommunikációs osztály
Kommunikációs specialista