Európa legromantikusabb városai

 
 

Allianz Hungária Zrt. | 4 perc olvasási idő
Közeledik a Valentin-nap, ez alkalomból összegyűjtöttünk egy csokor romantikus desztinációt, ahova nem csak a szerelmesek napján érdemes ellátogatni!
 
A fapados légitársaságoknak köszönhetően igazán kedvező árakat lehet elcsípni Európán belül, főleg szezonon kívül! Ragadd meg párodat, barátodat/barátnődet, tesódat, szüleidet, vagy bárkit, akit szeretsz, és látogassatok egy romantikus helyre együtt! Nincs is jobb egy közös utazásnál.
 

Velence

Ha Velence, akkor karnevál, és romantikus gondolázás a csatornákon. Olaszország egyik legkülönlegesebb városába egyszer mindenképp el kell látogatnod. Bár a karnevál idején rengeteg turista szeretné átélni a fergeteges hangulatot, érdemes ebben az időszakban idelátogatni, hisz semmihez sem fogható atmoszféra lengi körül Velencét. Dante idézete ad érzékletes képet erről:


"Ezen a napon a város apraja nagyja csónakra, bárkára, tutajokra száll és egész nap illetve éjszaka ott tartózkodik. Mindenki a vízen ebédel és vacsorázik, állandó zeneszó kísérete mellett. A szórakozás minden formája előfordul, még a tűzijátékokat is beleértve. A hajnalt is a vízen kell megérni, mert aki a „redentore hajnalán” az Adria vizével vetett magára keresztet, az egész évre mentesül a betegségektől. Az egészhez a tengeren úszó furcsa meseváros márványkövei és palotái adják a díszletet."

 

Párizs

Nem véletlenül nevezik a szerelem városának. Romantikus séták, csodálatos éttermek, varázslatos párizsi esték a Szajna partján, pillanatok, amik örökre a kedvenc emlékeid közé fognak tartozni…

Számos filmnek díszletet adó történelmi és kulturális emlékekben gazdag város, ami egész évben elbűvöli az idelátogatókat. Múzeumok, sétálóutcák, a legmenőbb divatházak kínálata, ízletes francia borok, és lánykérés az Eiffel-torony lábánál. Mesésen hangzik, igaz?

Ha biztosra akarsz menni, akkor Párizzsal nem lőhetsz mellé, ha romantikáról van szó!

 

 

Róma

Ha kulturális és történelmi emlékekről van szó, természetesen nem mehetünk el Róma mellett, hiszen nem csak felettébb romantikus helyszín egy kis feltöltődésre, hanem tökéletes azoknak a pároknak, akik aktív pihenésre vágynak. Az „alap” látnivalókon felül (Colosseum, Vatikán stb.) mindenképpen látogassatok el a Villa Borghese közelében található Terrazza del Pincio-ra, ahonnan a világ egyik legcsodálatosabb panorámája tárul elétek. Ez a terasz Róma régi történelmi városközpontjában fekszik, ha innen nézitek a naplementét, örök emlék marad, az biztos. A közeli parkban csónakázótavon is lehetőségetek van ringatózni.

 

Cinque Terre

Ha már Olaszország, akkor listánkról nem maradhat ki Cinque Terre, a mediterrán térség leginkább érintetlen részén. Történelmi és geomorfológiai okok miatt a hatóságok korlátozottan adtak ki lakásépítési engedélyeket, ráadásul az autópálya rendszer kiépítését is megakadályozták. Ezek az intézkedések, és a szőlőtermesztés hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön egy egyedülálló táj, ahol az épületek egy meredek kőfalon helyezkednek el. Ennél romantikusabb helyszínt nehéz lenne elképzelni egy kellemes utazáshoz.

 

 

Brugge

Nem számít, hogy nyáron vagy télen, esőben vagy napsütésben, nappal vagy este látogattok ide, a belga kisváros elbűvölő atmoszférája garantáltan el fog varázsolni. A képeslapszerű belvárosban andalogni, közben betérni egy csokoládéboltba a legédesebb emlékeitek közé fog tartozni. Itt se hagyjátok ki a hajókázást, utána térjetek be a csokoládé és a sült krumpli múzeumba és élvezzétek a hamisítatlan belga hangulatot!

Bárhova is visz a szívetek, ne felejtsetek utasbiztosítást kötni, hogy valóban csak egymásra, és a kellemes percekre kelljen koncentrálnotok!  Jó utat kívánunk!