Advent itthon

 
 
 

Dicső Inez Viktória | 3 perc olvasási idő
Itt a december, ezzel együtt a karácsonyi vásárok szezonja is. A mesés külföldi helyszínek mellett érdemes itthon is körbenézni, hisz rengeteg meglepetést tartogatnak számunkra a hazai vásárok is. Mostani bejegyzésünkben ezekből válogattunk.

1. Adventi Ünnep a Bazilikánál

Tavaly többek között a Telegraph, „Legjobb karácsonyi vásárok Európában” listáján is szerepelt Budapest a 12-ik helyen, ezzel maga mögé utasítva Prágát, és Vilniust is.
Nem véletlen, hisz hat éve rendezik meg a belváros szívében az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő karácsonyi vásárt a Szent István téren, a Bazilika előtt. A csodálatos fenyőfa és fényfestés mellett egy mindennap nyitva tartó korcsolyapálya is várja a látogatókat, ami 14éves korig ingyenes, ráadásul hétvégénként korcsolyaoktatást is biztosítanak a kicsiknek.

A vásáron a színes kínálaton kívül kézműves foglalkozásokkal, 3D-s fényjátékkal és különböző koncertekkel is várják az érdeklődőket.


2. Pécs

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Pécsi Adventi Kézműves-és Mesevásárt, aminek a Széchényi tér ad otthont. A díszes karácsonyfa mellett Betlehem és Mikulásház várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A vásáron 39 kézműves portékái közül lehet válogatni.  24 finomságokat, illetve italt kínáló kitelepülő várja a látogatókat, emellett a szervezők 130 kulturális programmal készülnek a rendezvény ideje alatt.


3. Veszprém

Veszprémben mára már hagyományosnak mondott Illatos advent várja az érdeklődőket. A névválasztás nem véletlen: hisz a karácsonyi vásáron és kulturális programokon felül a hangsúly a gasztronómián van. Öt héten keresztül a forralt boré, a sült gesztenyéé, a hús-és halféléké (csülök, sült kolbász, hekk), a lángos különlegességeké, és a kürtös kalácsoké a főszerep.
A legkisebbeket nosztalgia ringlispíl, diavetítés és kézműves foglalkozások várják.
Veszprém tehát ideális választás családi kirándulást fontolgatóknak.

 

4. Eger

Idén az egri Advent szlogenje a „Több, mint jótékonyság!”

A bécsi vásárhoz hasonlóan Egerben is egy különleges, ünnepi bögréből lehet forralt bort, puncsot, vagy teát inni a vásáron. Amellett, hogy egy szép emléktárgyról van szó, a bögre megvásárlásával 250 forinttal (ha visszaadod 100 forinttal)  járulsz hozzá az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekosztály fejlesztéséhez. A jótékonykodás mellett kézműves vásár, kulturális és zenei programok tucatja várja a látogatókat.

5. Győr

A karácsonyi vásár mellett Győr több helyszínén is várják zenei, és családi programokkal az ideérkezőket: jégpálya, koncertek, fényjáték, adventi fajátszótér, csak hogy néhányat említsünk.
A klasszikus Diótörő dallamai december 10-én este 6 órától csendülnek fel.
Különlegesség még, hogy december 24-én a szülők bátran otthagyhatják a csemetéiket a megőrzőben, ahol kézműves és készségfejlesztő programokkal foglalják le a legkisebbeket, amíg otthon nyugodtan készülhet a karácsonyi varázslat.


+1 tipp: akár belföldre, akár külföldre utazunk, érdemes az otthonunk és a saját biztonságunkra is gondolnunk, amiben mi is segítségedre lehetünk!

Dicső Inez Viktória
Marketing és kommunikációs osztály
SEO szakértő