Allianz Hungária: trendek az átalakuló egészségügyben
 

Allianz Hungária Zrt.

Fókuszban a digitalizálódó szolgáltatások

Életünk számos területét alakította át a világjárvány, és ez alól az egészségügyi szolgáltatások sem képeznek kivételt. A koronavírus-járványból sok szempontból bölcsebben, a jövő közegészségügyi kihívásaival kapcsolatban felkészültebben emelkedhetnek ki azok a közösségek, amelyek képesek a mostani krízis hatására megújulni. De vajon, melyek azok a tanulságok, megoldások, amelyeket a gyógyítás területén alkalmazhatunk? Az „A világ újranyitása - Élet a COVID-19 után” (Allianz Partners riportja) rámutat azokra a trendekre, amelyek a járvány lezajlását követően is meghatározzák az életünket.

 

  • Új normális: hódít a telemedicina 

A járvány megfékezése érdekében bevezetett távolságtartási szabályok olyan társadalmi csoportokat, - mint például az idősebb korosztályt - is a digitális világba kényszerítettek, akiknek korábban ez a közeg ismeretlen volt. Az egészségügy világának digitalizációja már jó ideje érlelődött, és a világ újranyitását követően vélhetően továbbra is sok orvos nyújtja majd szolgáltatásait telemedicina formájában, hiszen a távoli monitorozás és a virtuális konzultációs szolgáltatások jelentős terheket vehetnek le a sok esetben túlterhelt egészségügyi rendszerekről, és az egészségügyi szolgáltatások minősége is javulhat. A járvány hosszú távú pozitív hozadéka lehet tehát a gyorsan fejlődő, digitalizálódó egészségügyi szolgáltatórendszerek kialakulása.

  • Hordható eszközök forradalma 

A járvány első hulláma során néhány hét alatt egy évtizednyi technológiai fejlődést kellett bepótolnunk az orvoslás világában is, és átállnunk a távolról történő gyógyításra. Mindennek eredményeként szinte pillanatok alatt váltak, illetve válnak mindennapos egészségügyi használati tárgyainkká a legkülönbözőbb hordható digitális egészség-monitorozó eszközök, amelyek segítségével könnyedén követhető a betegek állapota akár távolról is. Míg a fiatalabb korosztály alapvetően az egészséges életmód fenntartása érdekében hordja egyre nagyobb számban ezeket az eszközöket, addig a sebezhetőbb és idősebb korosztály tagjai az egészségi állapotuk követése miatt teszik, ezáltal téve szinte bármelyik pillanatban elérhetővé saját maguk és orvosaik számára az éppen aktuális vérnyomás értéket, véroxigénszintet, testhőmérséklet-, vagy éppen a pulzusszámadatokat. Mindez hosszú távon jelentősen megkönnyítheti majd az előbbiekben említett társadalmi csoportok egészségügyi monitorozását, akár otthoni környezetben is.  
  • Lokálissá váló egészségügyi ellátási láncok

A világjárvány hatására az orvosi ellátási láncok lerövidülnek és még inkább lokálissá válnak, így az egészségügyi szolgáltatók a jövőben egyre kevésbé kényszerülnek majd rá arra, hogy a nemzetközi piacokról szerezzenek be, egy a jelenlegihez hasonló járványhelyzet kezeléséhez szükséges alapvető orvosi eszközöket. A járvány következtében számos kormány gondolta át, miként lehet hazatelepíteni például egyes gyógyszerek hatóanyagainak gyártását, amelynek eredményeképpen bizonyos alapvető gyógyszerek helyben és rövid idő alatt állíthatók elő. A kulcsfontosságú orvosi eszközök elérhetőségére pedig egyre inkább tekintünk majd nemzetbiztonsági kérdésként a jövőben.

  • Hosszú távú mentális következmények

A vírus megjelenése és az azzal járó lezárások hatására ugrásszerűen megnőtt a gyász, a szorongás, a depresszió okozta különböző mentális betegségek száma. Kutatások mutattak rá arra is, hogy a lezárások alatt az emberek jobban aggódtak a mentális egészségük miatt, mint a fizikai állapotukért. A korlátozások sok esetben megakadályozták azt is, hogy méltó módon búcsúzzunk el a szeretteinktől, amely kezdő lépése lenne a gyászfeldolgozás folyamatának. Mindezek komoly poszttraumás tünetekkel járó betegségekhez vezethetnek, amelyek kezelése a jövőben újabb kihívást jelenthet a szakemberek számára. A jövőbeli újabb járványok megjelenésétől való félelem, az általános lét- és pénzügyi bizonytalanság pedig tovább rombolhatja a népesség mentális egészségi állapotát.

Csépai Orsolya, az Allianz Hungária Zrt. Életbiztosítási igazgatója szerint „a koronavírus-járvány ráébresztette az embereket, hogy bármelyik pillanatban anyagilag kiszolgáltatottá válhatnak, ha megszűnik a családi bevétel. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben érzékelhetően megnőtt az érdeklődés a kockázati életbiztosítások iránt. Mindaddig, amíg az ügyfelek a bőrükön érzik a fenyegető veszélyt, sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy megpróbáljanak védekezni ellene. Azonban a veszély elmúltával vélhetően visszazökkenünk a régi kerékvágásba, pedig tudatosan kellene készülni a családnak arra a helyzetre, ha valamelyik családtaggal történik valami” – mondja a szakember. „A vírushelyzettel párhuzamosan érezhető továbbá az egészségügyi szolgáltatások iránti egyre nagyobb érdeklődés is. Ezek a tendenciák azt jelzik, hogy immár nemcsak a vagyontárgyaink védelmét illetően vagyunk tudatosak, de kezdünk azzá válni az életünk és az egészségünk tekintetében is– teszi hozzá az igazgató. 

Allianz Hungária: trendek az átalakuló egészségügyben