Igazolás zálogjog bejegyzéséről egyedi lakásbiztosításokra, lakóközösség-biztosításokra és casco biztosításokra, valamint Igazolás társbiztosított bejegyzéséről casco biztosításokra

Ügyintézés Ügyfélportálon

Ügyfélportál

Ügyfélportálunkon keresztül igazolása mellett egyéb biztosítási szerződésével kapcsolatos ügyeit is egyszerűen és könnyedén intézheti.

Ügyintézés Ügyfélportál bejelentkezés nélkül

Az igényelt dokumentummal igazolhatja a finanszírozó felé zálogjogának, vagy társbiztosítotti jogosultságának biztosító által történő bejegyzését. 

Tájékoztatjuk, hogy 2014. március 15-ét követően, ha a finanszírozónak a biztosított vagyontárgyon bejegyzett zálogjoga áll fenn (ingatlan-nyilvántartásban, hitelbiztosítéki nyilvántartásban vagy a Gépjármű Zálogjogi Nyilvántartásban) zálogjogi bejegyzés kérhető. Ha a finanszírozónak nincs zálogjoga a biztosított vagyontárgyon - arra tekintettel, hogy a finanszírozó biztosítási érdeke fennáll -, társbiztosítottként jegyezhető be a biztosítási szerződésen.

Kérjük, a mellékelt nyilatkozato(ka)t töltse ki, majd nyomtatást és aláírást követően, jelen felületen csatolja vagy postai úton juttassa el az alábbi címre. 

Allianz Hungária Zrt.
Állománykezelési Központ
8210 Veszprém, Pf.: 1163