Csaljunk mosolyt az arcokra!

Látogatás az Igazgyöngy Alapítványnál

Biharkeresztes, 2016. június 14.

Idén a CSR programunk keretében (halmozottan) hátrányos helyzetben élő gyerekeknek igyekszünk segíteni, akik tehetségesek és ügyesek, azonban lehetőségek híján tehetségüket nehezen, vagy nehezebben bontakoztatják ki. Sokat gondolkodtunk, hogy hogyan tehetjük szebbé, hasznosabbá a nyári vakációjukat. Azt a vakációt, ami – ha nincsen program – valójában hosszú, forró, egybefolyó napok tömkelege. Az Igazgyöngy Alapítvánnyal összefogva megszerveztük, hogy az 51 legtehetségesebb diákot, az „igazgyöngy ösztöndíjasokat” meglepjük.

A gyerekek megajándékozására csapatokat toboroztunk a kollégák körében: egy-egy diák ajándékainak a beszerzését kollégáinkra bíztuk, amely nekik is hatalmas örömet okozott. Annak érdekében, hogy az egyenlőség legalább részben megvalósulhasson, minden diáknak mp3 lejátszót vásároltunk és mellé egyéb apróságokat. A lejátszóra a tanárok zenéket, hangoskönyveket, egyéb hanganyagokat töltenek fel, hogy így szórakozva, tanulva tölthessék el a nyarat.

A gyerekek örömét, csillogó szemét és megilletődöttségüket látva, igazán megható pillanatokban volt részünk. Az ajándékozásról előzőleg semmit nem tudtak, így ez nekik valódi meglepetés volt.  Amikor kiderült, hogy mindenki kap mp3 lejátszót, hatalmas üdvrivalgásban törtek ki, néhányan egymás nyakába ugrottak. :)

Az élményt nehéz visszaadni, úgy gondoljuk, a képek mindennél többet mondanak.

Páczai Patrícia

Allianz - igazgyongy-ajandekok2
Allianz - igazgyongy-gyerekek
Allianz - igazgyongy-ajandekbontas
Allianz - igazgyongy-ajandekbontas2
Allianz - igazgyongy-nevetos