A legrövidebb út a biztonsághoz

Egy biciklista vallomása arról, hogy miért nem hord mindig bukósisakot kerékpározás közben.

2014. augusztus 6.

Több mint 35 éve kerékpározom. Régen a biciklisták sosem hordtak bukósisakot, ez nem képezte a kerékpáros mentalitás részét. Őszintén szólva utálom is hordani. Az utóbbi két-három évben azonban minden alkalommal felveszem a fejvédőt, ha a versenybiciklimet használom. Hogy mi változtatta meg a hozzáállásomat? Időközben apa lettem, és már nem csak önmagamért tartozom felelősséggel. Ráadásul igyekszem a biztonságos közlekedés gyakorlati oldaláról is jó példát mutatni a gyermekeimnek.

Párizsban, a lakóhelyemen, rengeteg embert látok sisak nélkül biciklizni. Az, hogy ma ennyi kerékpáros cikázik Párizsban, részben a 2007-ben indított Vélib közösségi kerékpárprogramnak köszönhető. A Der Spiegel szerint a biciklisták száma a tavalyi évben 41 százalékkal emelkedett. A városi forgalomba beilleszkedni próbáló kerékpárosok megnövekedett száma az utakon azonban a balesetek számának emelkedését is jelenti.

A kerékpáros balesetek számának csökkentése érdekében Párizs bevezetett egy új, sokat vitatott törvényt, amely engedélyezi a biciklistáknak a piros lámpán való áthaladást; folytathatják útjukat egyenesen, vagy fordulhatnak jobbra, amennyiben a gyalogosoknak és a balról érkező forgalomnak elsőbbséget adnak. Ennek ellenére, továbbra is előfordulnak balesetek. 2012 óta hét Vélib biciklistát ért halálos baleset. Bár ez a kerékpárosok teljes számához képest összességében kevésnek mondható, mégis felhívja a figyelmet a biztonság fejlesztésének fontosságára.

Ebben a sisaknak kiemelt szerepe van: a tanulmányok szerint a fejsérülés okozta halál egyértelműen összefüggésbe hozható a fejvédő viselésének hiányával. Ennek ellenére, a sisakellenes szervezetek, például a Bicycle Helmet Research Foundation (Kerékpáros Bukósisak Kutató Alapítvány) szerint a sisak használata bizonyos esetekben éppen magasabb sérülési kockázattal jár.

Az igazság az, hogy pontosan tudom, miért nem hordanak a biciklisták sisakot (és elismerem, hogy én magam sem használok a városban, versenykerékpározáshoz azonban szigorúan felveszem). Először is az olyan közösségi kerékpárprogramok, mint a Vélib, nem adnak sisakot a kölcsönzött biciklihez, ez higiéniai és gyakorlati (mint például a méretezés és tárolás) szempontból is nehézségeket jelentene. Ráadásul kényelmetlen, és nem is túl praktikus cipelni a sisakot mindenhova – főleg a spontán utak esetében. Egyszóval, azt gondolom, hogy amíg a fejvédő viselése nem kötelező, nem várható, hogy az emberek jelentős százaléka használja.

Más szemszögből vizsgálva a kérdést, világszerte számos nagyvárosban működnek közösségi kerékpárkölcsönző rendszerek, melyek célja a gépjárműforgalom csökkentése és a környezetbarát közlekedési módok támogatása. Néhány városban törvényekkel szabályozták a sisak viselését, azonban rá kellett ébredniük, hogy ezzel a program sikerességét hátráltatják. Éppen ezért újragondolják, vagy akár el is törlik ezeket a törvényeket. Így történt például Mexikóvárosban és az ausztráliai Melbourne-ben is.

Azok a biciklisták, akik nem hajlandóak fejvédőt viselni, tehetnek mást is a biztonságukért. Először is fontos, hogy használják a jelzéseket. Ezek a csoportos, vagy egyéni kerékpáros utak során egyaránt alkalmazhatóak annak érdekében, hogy a többi kerékpáros, az autóvezetők és a gyalogosok tisztában legyenek a jelzést adó szándékával.

Fontos továbbá, hogy megfelelő távolságot, legalább egy métert tartsunk a többi kerékpárostól, illetve a parkoló autóktól is, nehogy hirtelen ránk nyissák az ajtót. Ez gyakran előfordul, ha az autóvezető lendületből, körülnézés nélkül nyitja ki az autót – az édesanyám súlyos sérülést szenvedett, amikor biciklizés közben egy előtte hirtelen kinyíló kocsiajtónak ütközött.

A láthatóság pedig egy másik fontos tényező. Egyes vélemények szerint a kölcsönzött biciklikkel azért történik viszonylag kevés baleset, mert azok rikító színükkel könnyen észrevehetőek.

Carlos Ferrario