Allianz Anti-korrupciós Program

Ahogy a világ pénzügyi szektorában piaci szereplőként jelen lévő Allianz vállalatok, úgy a magyarországi Allianz csoport is teljes mértékben kötelezi magát arra, hogy mind a Magyarországon, mind pedig nemzetközi szinten betartja a korrupció és megvesztegetés megakadályozását célzó jogszabályok rendelkezéseit és ennek érdekében szigorú és hatékony intézkedéseket tesz.

Ennek első lépéseként az Allianz SE Igazgatóság 2010. március 1-jén elfogadta az Allianz Anti-korrupciós Programot (AZACP), melynek célja, egy integrált, hatékony és csoportszinten egységes szabályokon és követelményeken alapuló eljárás fejlesztése és implementálása. Az Allianz Hungária Zrt. Igazgatósága 2010. május 25-i ülésén döntött az AZACP implementálásáról.

Az azóta eltelt időben számos helyi és csoportszintű kezdeményezéssel bővítettük a korrupcióellenes intézkedéseinket és bevezettük Anti-korrupciós szabályzatunkat, melyet folyamatosan aktualizálunk környezetünk kihívásainak és a nemzetközi elvárásoknak megfelelően. Programunk az alapelveket, a minimális elvárásokat pontosan és közérthetően fogalmazza meg a zéró tolerancia elve mellett.

Főbb területei

  • Kapcsolattartás kormányzati, önkormányzati képviselőkkel, tisztviselőkkel, valamint hivatalos személyekkel, ügymenetkönnyítő juttatások teljes tilalma
  • Kiszervezett tevékenység végzésére vonatkozó szabályok
  • Ajándékozásra és vendéglátásra vonatkozó előírások, szabályok, tilalmak
  • Allianz Csoport által szervezett illetve szponzorált rendezvényekre történő meghívás keretei
  • Compliance szempontú átvilágítás szerződött partnereink, beszállítóink, szakértőink és közvetítőink esetén
  • A függő biztosításközvetítőinkkel kötött megállapodás mellékleteként kötelezővé tett Viselkedési Kódex
  • Adományozások, szponzorálás, jótékonysági szerepvállalás szabályai
  • Anti-korrupciós záradékunk vagy üzletkötői viselkedési kódexünk minden partnerünkkel kötött szerződésnek része, melynek megsértése azonnali hatályú felmondáshoz vezet
  • Visszaélések bejelentésére biztosított csatorna, bejelentők védelme
  • Minden munkavállalóra kötelező oktatás, e-learning
  • A Program, a belső szabályzatok, magatartási kódexek rendszeres felülvizsgálata

Munkánk során a Korrupció-ellenes szabályzat rendelkezéseire figyelemmel, az anyavállalat erre vonatkozó elvárásának megfelelve járjunk el.

Az üzleti etika és jogkövetés viselkedési kódexe, a Társaság jogkövetése

A kódex az alapelveket és a minimális elvárásokat pontosan és közérthetően fogalmazza meg. Miként a nemzetközi, úgy a magyarországi Allianz Csoport hírneve is az ügyfeleink, a részvényeseink, a munkatársaink és a közvélemény feddhetetlenségünkbe vetett bizalmán alapszik.

Az Allianz következetes a - korrupció és a megvesztegetés vonatkozásában szigorú tilalmat megfogalmazó - Kódexben lefektetett alapelvek betartásában. A kódex itt tölthető le:

Letöltés

Visszaélés-bejelentési rendszer

  • A bejelentési rendszer jogalapja, a bejelentésre jogosultak köre

  • Magatartási szabályok, és a bejelentés formája, tartalma

  • A bejelentés megalapozottsága

  • Adatkezelés

  • A bejelentés kivizsgálása

A bejelentési rendszer jogalapja, a bejelentésre jogosultak köre

Az Allianz Csoport a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény alapján, azzal összhangban visszaélés-bejelentési rendszert működtet (ún. Visszaélésjelző, Speak-up rendszer). A bejelentési rendszerbe az Allianz Csoport munkavállalóin, valamint az Allianz Csoporttal szerződéses viszonyban álló személyeken kívül olyan személyek is tehetnek bejelentést, akiknek a bejelentés megtételéhez vagy a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslásához méltányolható jogos érdekük fűződik.

Magatartási szabályok, és a bejelentés formája, tartalma

A Visszaélésjelző rendszer az Allianz Group irányelveivel összhangban a Viselkedési Kódexben, illetve bármely jogszabály vagy belső szabály megsértésében tapasztaltak bejelentésére szolgál, ideértve különösen a csalást, lopást, korrupciót, vesztegetést, adózási, könyvviteli, pénzügyi vagy versenyjogi rendellenességet megvalósító eseményt.

A bejelentés formája:

  • munkavállalók és megbízottak számára az erre a célra meghatározott e-mail címre írt tájékoztatás, vagy a „Visszaélésjelző fórum” igénybevétele,
  • bármely, a törvénynek megfelelő személy számára papíralapon (levélben) írt tájékoztatás a következő címre: 
    1087 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 48-52., Compliance osztály.

A törvény értelmében a bejelentés megtételekor a bejelentő nevét és lakcímét, jogi személy bejelentő esetén annak székhelyét és a bejelentést benyújtó törvényes képviselőjének nevét köteles megadni, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy a bejelentést jóhiszeműen teszi olyan körülményekről, amelyekről tudomása van, vagy kellő alappal feltételezi, hogy azok valósak.

A bejelentés megalapozottsága

Társaságunk a bejelentők figyelmét ezúton is felhívja a rosszhiszemű bejelentés 2013. évi CLXV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt következményeire. A jóhiszemű bejelentő által tett, de kivizsgálást követően utóbb a megalapozatlannak, tévesnek bizonyuló bejelentések nem járhatnak a bejelentőre nézve hátrányos következménnyel.

Az Allianz Hungária Zrt. minden esetben törekszik a bejelentések kivizsgálásának biztosítására, azonban a törvény értelmében:

  • mellőzhető a név nélküli vagy azonosíthatatlan bejelentő által megtett bejelentés vizsgálata, amennyiben a bejelentés név nélkül érkezik, és az Allianz Hungária Zrt. a bejelentő fenti adatait a vele történő kapcsolatfelvétel útján nem tudják tisztázni;
  • mellőzhető korábbival azonos tartalmú, ugyanazon bejelentő által tett ismételt, a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított hat hónap után bejelentett, továbbá a név nélküli vagy azonosíthatatlan bejelentő által megtett bejelentés vizsgálata,
  • mellőzhető a bejelentés kivizsgálása, ha a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme a bejelentésben érintett személy jogainak korlátozásával nem áll arányban.

Adatkezelés

A Bejelentő adatait a Társaság az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.), a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről 2013. évi CLXV. törvény rendelkezéseinek megfelelően, bizalmasan kezeli. Amennyiben a bejelentő személyét sikerült tisztázni, a Társaság az adatokat bizalmasan tovább kezelheti. A bejelentési rendszerben az Allianz Csoport – a törvénnyel összhangban - különleges adatokat nem kezel. A bejelentési rendszerből az Allianz Csoport haladéktalanul törli a bejelentésben nem érintett harmadik személyre vonatkozó, a bejelentés kivizsgálásához nem szükséges, valamint a törvény szerint nem kezelhető adatokat.

Ha a vizsgálat alapján a bejelentés nem megalapozott vagy további intézkedés megtétele nem szükséges, a bejelentésre vonatkozó adatokat Társaságunk a vizsgálat befejezését követő 60 napon belül törli. Ha a vizsgálat alapján intézkedés megtételére kerül sor - ideértve a bejelentő személlyel szemben jogi eljárás vagy fegyelmi intézkedés megtétele miatti intézkedést is - a bejelentésre vonatkozó adatokat a visszaélés-bejelentési rendszerben Társaságunk legfeljebb a bejelentés alapján indított eljárások jogerős lezárásáig kezeli.

Az adatok külföldre történő továbbítására akkor kerülhet sor, ha az adatkezelő vagy adatfeldolgozó szerződés keretében kötelezettséget vállal a bejelentésre vonatkozó magyar törvényi szabályok betartására és a továbbított vagy harmadik országban adatfeldolgozást végző adatfeldolgozó részére feldolgozásra átadott személyes adatok megfelelő szintű védelme az Infotv. 8. § (2) bekezdése szerint biztosított.

A bejelentés kivizsgálása

A bejelentés kivizsgálására a törvény annak beérkezésétől számított 30 napot biztosít, amely határidőtől - név nélküli vagy azonosíthatatlan bejelentő által megtett bejelentés kivételével - csak különösen indokolt esetben, a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett lehet eltérni. Az azonosítható bejelentőt a kivizsgálás eredményéről, valamint a megtett intézkedésekről a Társaság tájékoztatja.

A vizsgálat időtartama a 3 hónapot nem haladhatja meg. Ha a bejelentésben foglalt magatartás miatt a vizsgálat alapján büntetőeljárás kezdeményezése indokolt, Társaságunk dönt a feljelentés megtételéről.