2018.03.21.

Harmadik éve dobogós helyen az Allianz „Az Év Ügyfélbarát Biztosítója” szavazáson

2015 és 2016 után, az Allianz Hungária Zrt. 2017-ben is indult a Netrisk.hu által harmadszorra meghirdetett Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazásán. Közel 40 ezer ügyfél, mintegy 280 ezer értékelése alapján az Allianz harmadik egymást követő évben végzett a dobogón az ügyfélközpontúság terén élenjáró biztosítók között a nagy biztosítók kategóriájában.

A szavazás során a meglévő biztosítói kapcsolattal rendelkező ügyfelek nem csupán általános értékelést adhattak az érintett biztosítók működéséről, hanem a kérdések egyaránt külön kitértek az ügyintézésre, az ügyfél-tájékoztatásra, az ügyfélmegtartó képességre és a kárrendezésre is. Emellett a válaszadók az adott biztosító termékkínálatának, illetve ügyfélkezelésének fejlődését is véleményezhették.

„Nagy örömünkre szolgál és megtisztelő a számunkra, hogy az ügyfélközpontúság terén végzett törekvéseink valódi értéket teremtenek az ügyfeleink részére. Ezt tükrözi az Év Ügyfélbarát Biztosítója szavazáson való folyamatos dobogós helyezésünk és a 2017-es ezüstérmünk” - mondta Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató a díj kapcsán, arra is utalva, hogy a felmérésben résztvevő ügyfeleink 2017-ben a termékkínálatunkkal, a személyes, telefonos, és online ügyfélkiszolgálásunkkal és az ügyfél - kommunikációval voltak a legelégedettebbek.