2014.11.17.

A fiatalok körében világszerte a közlekedési balesetek jelentik a vezető halálokot

Magyarországon 100 000 lakosra 9,1 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut

Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 000 főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, a fiatalok körében pedig ez jelenti a vezető halálokot világszerte. Éppen ezért – különösen november harmadik vasárnapja, a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja kapcsán rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk a közúti közlekedés biztonságának kérdésével.

Allianz - Közlekedési balesetek

Az Allianz Technológiai Központ (AZT) új tanulmányt tett közzé, amely szerint közlekedési balesetben hal meg a legtöbb fiatal. A világ halálos kimenetelű közlekedési baleseteinek 31 százalékában 15 és 29 év közöttiek az áldozatok, ez évente több mint 400 000 halálesetet jelent. Ezt a tényt az egyes országok gazdasági fejlettsége sem befolyásolja, az AZT kutatásai szerint a halálos kimenetelű közlekedési balesetek fiatalokat érintő hányada csak csekély eltéréseket mutat: 31,5 százalék az alacsony jövedelmű országokban, 32 százalék a közepes jövedelmű országokban és 28,5 százalék a magas jövedelemmel rendelkező országokban.

A probléma azonban világszintű, és nem csak a fiatalokat érinti. Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 000 főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, ezt a halálnemet ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb Globális közúti közlekedésbiztonsági helyzetjelentése a nyolcadik helyre sorolja a leggyakoribb halálokok rangsorában. A jelenlegi tendenciák alapján ráadásul arra lehet következtetni, hogy világszinten az ötödik leggyakoribb halálokká lép majd elő 2030-ra, ha nem születnek megfelelő intézkedések a közlekedési balesetek megelőzésére.

Az Allianz tanulmánya szerint a balesetek fő oka a legtöbb esetben a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás, a biztonsági öv viselésének elhanyagolása és a járművek műszaki meghibásodása; a legnagyobb veszélyt a fiatal sofőrökre azonban a gyakorlatlanság és a túlzott önbizalom jelenti.

Magyarországon 100 000 lakosra 9,1 halálos kimenetelű közlekedésibaleset jut, Svédországban viszont mindössze 3, ezzel Európa legbiztonságosabb országa ezen a téren. A halálozási arány világszerte a Dominikai Köztársaságban (41,7), Thaiföldön (38,1) és Venezuelában (37,2) a legmagasabb.

„Az Allianz Technológiai Központ immár több mint 40 éve vállal aktív szerepet a közúti közlekedésbiztonság fejlesztésében, kutatómunkájával és megelőzési kampányaival pedig mindenki számára biztonságosabbá kívánja tenni az utakat – nyilatkozta Christoph Lauterwasser, az központ igazgatója. – Szakértőink jelentősen hozzájárultak a gépjárműipar, a közlekedési szabályok és a közlekedésbiztonság egyéb területeinek fejlődéséhez, legyen szó a járművezetés közbeni zavaró tényezők kezeléséről, a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságáról, a vezetéstámogató rendszerekhez és az automatizált vezetéshez kapcsolódó biztonsági kérdésekről vagy akár a szállítmány gépjárműben való megfelelő rögzítéséről.”