Hogyan készítsünk utazási költségtervet? – 1. rész

2016.06.16.

Amikor a jól megérdemelt nyaralásunkat tervezgetjük, az úti cél kiválasztásával párhuzamosan nem árt azt is összeszámolnunk, hogy utazással, szállással, étkezéssel, szórakozással, vásárlással és persze a vészhelyzet esetére szánt pénzzel együtt mindez pontosan mekkora kiadást is jelent majd.

Ha előre készítünk egy közel pontos költségtervet, annak segítségével könnyedén eldönthetjük, hogy valóban megbirkózik-e a pénztárcánk az álmainkkal, hiszen ha kényelmesen beleférünk az anyagi lehetőségeink által adott keretbe, akkor utazás során nem kell azt számolgatnunk, hogy mire marad még pénzünk. Jelenlegi írásunkban a költségek tervezéséhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani: milyen sarkalatos pontokra kell odafigyelnünk?

Utazás, közlekedés

Elképzelhetetlen, hogy egy utazás alkalmával mindig mindenhová gyalog menjünk (ha csak nem épp egy nagyobb túra vagy zarándoklat a cél), ezért a közlekedésre külön keretet kell becsülnünk. Saját szervezésű út esetén számoljunk az alábbiakkal:

  • Repülővel történő utazás esetén a repülőútra kifizetendő teljes összeget, vagyis a reptéri transzfert (opcionális), a repülőjegy árát, a poggyász költségét (ha viszünk magunkkal feladásra szánt poggyászt, vagy a kézipoggyász súlya miatt felárat kellene fizetnünk). Minden légitársaságnak megvan a saját díjszabása, járjunk ennek utána részletesen még a foglalás megkezdése előtt. Ha érkezés után taxi visz minket a szállásunkig, vagy autót bérlünk, akkor ezek költségét is vegyük számításba.
  • Ha autóval vágunk neki az útnak, akkor a benzinköltség és a parkolási díjak mellett az esetleges autópályadíjak is kerüljenek fel a listára. Hosszabb út előtt érdemes egy nagyobb szervizelésnek alávetni az autót, hogy biztosan ne lehessen semmi baj – ez sem lesz ingyen.
  • A helyi tömegközlekedésre szánt költségek, hiszen gyakran előfordul, hogy helyben egyik nevezetességtől a másikig tömegközlekedéssel juthatunk el a leggyorsabban. Nézzünk utána, hogy az úti célunkon milyen jegyet, bérletet érdemes váltanunk.
Allianz - Hogyan készítsünk utazási költségtervet? Utazás autóval

Szállás

Ha csak nem couchsurfing-re vágyunk utazáskor (vagyis olyan vendégszerető idegen emberek erre a célra felajánlott kanapéján, ágyán, szobájában pihennénk meg), akkor bizony a vendégházért, apartmanért vagy szállodáért fizetnünk kell. A szállás lefoglalása előtt tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  1. Ha több várost is meg szeretnénk nézni az utazás során, akkor több lehetőségünk van: vagy válasszunk egy „főhadiszállást”, amelyik a legközelebb található a többi helyszínhez, amit meg akarunk tekinteni, vagy foglaljunk több helyen is 1-2-3 éjszakára szállást.
  2. Biztosan megtehetjük-e, hogy a legnagyobb turistalátványosságok közelében foglalunk szállást? Ezek ugyanis várhatóan a legdrágábbak között vannak. Nézzünk szét esetleg Airbnb-n, vagy az egyik környező, könnyen megközelíthető településen próbáljunk foglalni – utóbbit persze csak abban az esetben érdemes, ha az eljutás és a szállás együtt lényegesen kevesebbe kerül, mint egy központban elhelyezkedő szállás.

.

Allianz - Hogyan készítsünk utazási költségtervet? Étkezés

Étkezés

Utazáskor a legtöbben szívesen kipróbálják az adott ország vagy város különlegességeit, helyi jellegzetességeit. Ezek azonban igen költségesek lehetnek, ezért az étkezésre szánt összeg esetén vegyük figyelembe az alábbiakat:

  1. A szállás ára tartalmaz-e reggelit, vagy erről nekünk kell gondoskodnunk?
  2. Ebédidőben jó eséllyel épp valamilyen nevezetesség közelében, vagy turisták által frekventált helyen leszünk. Számoljunk azzal, hogy itt az árak magasabbak. Érdemes lehet tájékozódni az interneten, hogy a közelben milyen étkezdék vannak, és milyen áron tudunk ebédelni.
  3. Borravaló: külföldön több országban is elvárt juttatás az éttermekben a borravaló. Hogy hol mennyit illik adni, az országonként eltérő, de előzetesen az interneten már erről is könnyedén lehet tájékozódni.
  4. Rágcsálnivaló: bár nem TV-t fogunk nézni naphosszat, azért vacsoráig szükség lehet egy kis rágcsálnivalóra és innivalóra. Érdemes ezzel is számolnunk a kiadásokat tekintve.
  5. És végül: a vacsora. Sokaknak ez a nap legfőbb étkezése, ennek megfelelően a legdrágább is. Sok múlik azon, hogy magunknak főzünk, vagy étteremben eszünk. Ha magunknak főzünk, akkor egy „menüterv” összeállításával megkönnyítjük a kiadások tervezését, étterem esetén viszont csak a körülbelüli árfekvésről tájékozódhatunk.

Első körben igyekeztük körbe járni a legalapvetőbb mérföldköveket költségtervezés szempontjából. A következő részben további 4 fontos témakört veszünk majd górcső alá.

A költségterv 2. részét ide kattintva érheti el

Allianz Blog

Kíváncsi még több bejegyzésünkre?