Esős napok a nyaralás alatt? 8 játéktipp kisgyerekes szülőknek

2016.08.08.

Nyaralás alatt sajnos előfordulhat, hogy – akár napokra – elromlik az idő, és sem szabadtéri játékot, sem strandolós programot nem tervezhetünk. Hogyan lehet ilyenkor lekötni a kisebb gyerekeket? Talán soha nem volt ez egyszerűbb kihívás, mint napjainkban. Nagyon sok háztartásban elérhető ugyanis az alábbi kütyük közül legalább egy: tablet, okostelefon, laptop.

Bármelyiket adja a gyerek kezébe, gyakorlatilag garantált a szinte egész napos elfoglaltság. Ha azonban szeretné az esős alkalmat is közös programlehetőségként kihasználni, akkor van néhány „benti” játéktippünk:

Allianz - Utazás egyedül - fiatal lány térképpel

Kincsvadászat

Ennek a játéknak a bonyolultságát a gyerek életkorának megfelelően alakíthatjuk. A legegyszerűbb verziója, ha a kis vadászokat a jéghideg-hideg-langyos-forró-tűzforró jelzőkkel vezetjük rá, hová rejtettük a „kincset”. A kincs természetesen lehet bármilyen tárgy, plüss állat, stb., amit elrejtünk a szobában. Ha nagyobbak a gyerekek, akkor számukra már készíthetünk kisebb nyomokat, talányos feladványokat. Ha megfejtik az elsőt, akkor jutnak el a következő nyomhoz, és így tovább egészen a végéig. A nyomokat megszámozhatjuk, pl. 1/9 vagy 3/9, így tudni fogják, hogy melyiket találták már meg, és hány van még hátra. Ha csapatban játszanak a gyerekek, úgy még érdekesebb.

Tábor a szobában

Ki mondta, hogy a bunkert csak szabadban lehet építeni? Ha van strandsátrunk, azt is felállíthatjuk a szobában, vagy a rendelkezésre álló paplanból, plédből, lepedőből, törölközőkből, székekből is összeállíthatunk egy ideiglenes bunkert a gyerek(ek) számára. Ezután csak a fantáziánk szabhat határt, hogy milyen játékot játsszunk a bunkerben. Többek között pl. „piknikezhetünk” is benne.

Allianz - Utazás egyedül - férfi térképpel

„Még egy mondat” mesék

Ez a játék nem más, mint szóbeli „meseírás”: a mese úgy keletkezik, hogy minden „játékos” hozzátesz 1-1 újabb mondatot a történethez. Az egymást követő mondatoknak kapcsolódniuk kell egymáshoz, így az eltérő elképzelések, személyiségek miatt egészen érdekes történetek jöhetnek létre. A játék kezdetén beszéljük meg a gyerekekkel, hogy milyen legyen a mese: tündérmese, kaland, szörnyecskés, autós, vagy akár kísértetekről szóló. Indítsuk el a mesét a jól ismert „Egyszer volt, hol nem volt…” kezdettel, majd mindenki tegyen hozzá egy mondatot aszerint, ahogyan ő alakítaná a történetet.

Zene-stop

Ezzel a játékkal a folyton izgő-mozgó kicsiket lehet igazán jól elfoglalni. A szabály egyszerű: Válasszon ki néhány zenét. Amikor elindul a zene, a gyerekek kezdjenek el táncolni rá. Ha megáll a zene, abban a pillanatban a táncolóknak is meg kell merevedniük – akkor is, ha az egyik lábuk épp a levegőben van. Emelhetjük a kihívást, ha megkérjük a gyereket, hogy amikor megáll a zene, akkor bizonyos pózokat vegyenek fel, például állatok, alakzatok vagy épp betűk formáját.

Ennek a játéknak létezik egy másik változata is: Székeket rakunk a helyiség közepére (kör alakban). A lényeg, hogy a játékosok számánál mindig 1-el kevesebbet. Elindul a zene, és a játékosok körbe-körbe sétálnak a székek körül, majd egyszer csak a zene váratlanul elhallgat. A feladat az, hogy a zene leállásának pillanatában mindenki leüljön gyorsan egy üres székre. A leglassabb játékos, az, akinek nem jut szabad szék, kiesik. Ez után egy széket kiveszünk a körből, és folytatódik a játék. Ez pedig addig megy, amíg a „döntőben” már csak ketten maradnak 1 db székre. Az nyer, aki végül az utolsó körben is a leggyorsabban le tud ülni a székre.

Puzzle másképp

Esőben az egyik legkedveltebb és legegyszerűbb elfoglaltság a rajzolás. Érdekesebbé tehetjük, ha a gyerek által rajzolt képet egy vonalzó és egy ceruza segítségével négyzetrácsossá alakítjuk, majd a négyzetrácsok mentén ollóval felvágjuk. Nem csak négyzetrácsokat vághatunk, hanem bármilyen tetszőleges alakzatot. A gyerek feladata nem más, mint összerakni a saját maga által rajzolt, eredeti képet.

Memóriajáték

Nagyon egyszerű, ugyanakkor a kicsik számára rendkívül szórakoztató tud lenni az alábbi memóriajáték: az első játékos azzal kezd, hogy elmondja az alábbi bevezetőt: „Van egy kosaram, és a kosárba betettem egy… és a mondat végére odateszi, hogy ő mit tenne a kosárba. A következő játékos elmondja ugyanezt a bevezetőt, majd el kell mondania, mit tett bele a kosárba az előző játékos, aztán hozzá kell tennie azt, amit ő tenne bele. A következő játékosnak fel kell sorolnia minden olyan tárgyat, amit az elődei már beletettek a kosárba, és a sor végére kell tennie a saját tárgyát. A sokadik körnél, vagy sok játékos esetén szépen tud szaporodni a szavak száma. Vigyázat: a felsoroláskor a sorrendre is figyelni kell, vagyis arra, hogy milyen sorrendben kerültek be a kosárba a tárgyak, ugyanis nem szabad felcserélni őket.

Társasjáték

Vésztartalékként érdemes az utazáshoz magunkkal vinni legalább egy társasjátékot és egy pakli kártyát. Ezzel akár több órányi szórakozást is garantálhatunk, ha nem lehetünk kinn a szabadban.

Bízunk benne, hogy javaslataink jól jönnek majd, ha a nyaralás során hirtelen ki kell találni valamit rossz idő esetére, és talán néhányan nosztalgiázva gondolnak vissza a gyerekkorukra is egyik-másik föntebb említett játékról olvasva.

Allianz Blog

Kíváncsi még több bejegyzésünkre?